Sport

2014.07.10. 14:36

Hatodjára is szuper lenne

2012 után ismét elhódítaná a Szuperkupát a DVSC-TEVA, melynek ehhez az Újpestet kell legyőznie.

2012 után ismét elhódítaná a Szuperkupát a DVSC-TEVA, melynek ehhez az Újpestet kell legyőznie.

Az előző év bajnoka, a Loki és a tavalyi kupagyőztes, az Újpest FC küzd meg pénteken 20.30-tól a Puskás Ferenc Stadionban a Szuperkupáért. A debreceniek ha nyernek, hatodik alkalommal hódíthatják el ezt a kupát, míg a lila-fehérek a harmadik sikerükre hajtanak.

Ami az elmúlt bajnoki évet illeti, ősszel 4–1-es, tavasszal pedig 3–1-es Loki-siker született az Újpesttel szembeni derbiken, vagyis kijelenthető, jól megy a hajdúságiaknak a fővárosi együttes ellen.

– Gólokban gazdag meccseket játszottunk a bajnokság során, nyilván ezúttal is szeretnénk közönségszórakoztató, és eredményes futballal előrukkolni, de a lényeg, hogy legalább egy találattal többet szerezzünk, mint riválisunk. Mint minden összecsapáson, ezen is nyerni akarunk, itt nincs visszavágó, egy találkozó alkalmával dől el, kié lesz a Szuperkupa, éppen ezért nagyon oda kell majd tenni magunkat.

Azt hiszem, jól sikerült az alapozásunk, és a pénteki mérkőzésen is gyakorolhatunk még. Úgy értesültem, Kabát Péter megsérült, így valószínűleg nem léphet pályára, illetve talán a belga Jérémy Serwy sem lehet csapata hasznára – nem bánnám ha igazak lennének a hírek – mondta el érdeklődésünkre Korhut Mihály, a DVSC bal oldali védője.

A cikk folytatását a Hajdú-bihari Napló pénteki számában olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!