Sport

2014.05.21. 14:58

„Őszinte bunyók” a telt házas ketrecharc gálán

Debrecen - Látványos, izgalmas és véres küzdelmekben sem volt hiány a debreceni eseményen.

Debrecen - Látványos, izgalmas és véres küzdelmekben sem volt hiány a debreceni eseményen.Immár harmadik alkalommal telt meg zsúfolásig a Roncsbár egy küzdősport gála miatt kedden este. A már-már megszokott helyszínen felállított ketrec körül közel félezer érdeklődő gyűlt össze, s láthatott remek MMA és K-1 összecsapásokat a Warrior Gym szervezésében. Több harc is tapsra ragadtatta a nagyérdeműt, főleg azok a meccsek, ahol „őszinte bunyót”, hatalmas adok-kapok párbajt produkáltak a figtherek.

A programot Szabó Károly győzelme vezette fel, majd a Warrior Gym versenyzője, Erik Masao Bolear bravúros fejrúgásokkal mattolta riválisát.

A folytatásban Hamar Sándor (Cutler Fight Team) és Váradi Péter nyert, majd jött Fodor Zoltán, aki megrendítő ütést mért ellenfelére, s kiütéssel győzött. Kelemen Imre és Csuka Tibor keze is magasba lendült a mérkőzésüket követően, s nagy ováció köszöntötte Rost Valtert is, aki emlékezetes csatában diadalmaskodott. Végi Csaba (Warrior Gym) és Kontra Csaba (Taskó Fight) vívta az egyik leglátványosabb mérkőzést, ahol előbbi pontozással vezetett, viszont lábsérülés miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet a harmadik menet előtt. Az esemény utolsó harcában, azaz a főmérkőzésen Végh Sándor (Hungarian Pitbull Fighters Debrecen) és a kazincbarcikai Varga Róbert foglalta el a ketrecet. A profi MMA szabályok szerint zajló küzdelemben végig a hajdúsági harcos dominált, s megérdemelten győzött.

HBN-BN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!