Sport

2014.03.13. 15:57

Sikeres kezdés, nehéz lesz a szűkítés

Budapest, Debrecen - Tornagyőzelemmel mutatkozott be a magyar női válogatott szakmai stábja, köztük Czóbelné Mester Kata.

Budapest, Debrecen - Tornagyőzelemmel mutatkozott be a magyar női válogatott szakmai stábja, köztük Czóbelné Mester Kata.Veretlenül, egy döntetlennel és két győzelemmel az első helyen zárta a magyar női labdarúgó-válogatott az elmúlt napokban véget ért négycsapatos umagi nemzetközi viadalt. A honi hölgykoszorú 2-2-es döntetlennel nyitott a házigazda horvátok ellen, majd következett az amerikai regionális utánpótlás válogatott ellen elért 4-0, végezetül pedig 4-1-re verték a Hérincsné Markó Edina szövetségi kapitány tanítványai a lengyeleket.

Mindez azt jelenti, hogy tornagyőzelemmel mutatkozott be a női nemzeti együttes nemrégiben kinevezett szakmai stábja, köztük Czóbelné Mester Kata, a csapat pályaedzője.

A magyar keretnek két hajdú-bihari kiválóság is tagja volt, az FC Lübarsban játszó Tóth Gabriella, és a Marosvásárhely színeiben futballozó Csiszár Henrietta.

Egyre jobb

– Azzal a céllal utaztunk el a tornára, hogy a húszfős keret valamennyi tagja sok játéklehetőséget kapjon, de természetesen eredményesek is legyünk. Azért is volt fontos, hogy minden lány pályára lépjen, mert látni akartuk, hogyan teljesítenek nemzetközi szinten, hiszen április 5-én már világbajnoki selejtező mérkőzést játszunk Finnország ellen. Sok jó teljesítmény volt a tornán, így kellemes gondja lesz Hérincsné Markó Edina szövetségi kapitánynak a finnek elleni keret kijelölésekor – mondta Czóbelné Mester Kata, a női nemzeti együttes pályaedzője, aki mind a három ellenfélről ejtett néhány szót.

– Meccsről-meccsre javult a csapat játéka, ráadásul úgy, hogy végig forgattuk a játékosokat. A fizikálisan erős horvátok ellen még látszott az összeszokottság hiánya, de már ekkor is akadtak biztató jelek. Az USA ligaválogatottja elleni meccsünkön elsősorban a támadójátékot gyakorolhattuk, utolsó mérkőzésünkön a technikás lengyel csapat ellen nyújtottuk a legjobb teljesítményt – mesélte a korábbi ötvenegyszeres debreceni válogatott, aki jól érezte magát a horvátországi tornán. – Végig jó volt a hangulat, az első, döntetlennel zárult találkozónk után sem volt szomorkodás. Reményeink szerint a győzelmek pedig tovább segítik a csapategység kialakítását. Országos szinten is pozitív visszajelzéseket kaptunk, örülünk, hogy jól sikerült a bemutatkozás, de helyén kezeljük ezt a tornagyőzelmet, hiszen tudjuk, nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk a világbajnoki selejtező sorozatban. Március 25-26-án lesz egy összetartásunk Telkiben, ezt követően már csak az április 5-én, Győrben rendezendő Finnország elleni vb-selejtező előtt két nappal találkozunk – tudtuk meg Mester Katától.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!