Sport

2013.04.03. 15:28

Éremhalmozó mérki fekvenyomók

Nyíregyháza - Rácz Dávidnak mindössze 155 dekán múlott az egyéni triplázása, Aradi Ferenc új csúcsa.

Nyíregyháza - Rácz Dávidnak mindössze 155 dekán múlott az egyéni triplázása, Aradi Ferenc új csúcsa.A hét végén az erőemlők is elkezdték az idei szezont, a nyitóversenyt a vésztői RAW fekvenyomó magyar bajnokság jelentette az ifjúsági, junior, felnőtt és masters korosztályokban. A Mérk kinizsi SE versenyzőinek az utolsó pillanatban sikerült mérlegelniük, mert útközben lerobban a buszuk. Szerencsére ez a kellemetlen közjáték nem zavarta meg a Szűcs Sándor vezetett mérkieket, akik parádésan teljesítettek.

Abszolutban is siker

Az utánpótláskorúak ismét bebizonyították, hogy magasan jegyzettek a szakmában, hiszen az ifjúsági és a junior csapat is hatalmas fölénnyel végzett az első helyen. És, hogy meg legyen a harmadik csapataranya, arról a Masters 2-es versenyzői gondoskodtak, akik szintén az első helyen végeztek. A felnőtteknél is dobogóra állhattak a mérkiek, mégpedig a harmadik fokára.

A kimagasló csapateredmények mögött rendkívüli egyéni teljesítmények rejtőznek! Az ifjúsági kategória abszolút eredményeinek kihirdetésében két mérki versenyzőnek is sikerült dobogóra állnia. Rácz Dávidnak a 74 kg súlycsoportjában elért 140 kg-os nyomása, 101,43-as Wilks pontszámmal abszolút bajnoki címet jelentett, míg László Márknak ugyanebben a kategóriában 120 kg-os teljesítménye (88,14 Wilks pontszám) az abszolút harmadik helyre volt elegendő. Dávid a junioroknál is nyert, sőt a felnőtt kategóriában is majdnem összejött az első hely, hiszen azonos teljesítménnyel (140 kg), csupán testsúllyal (73,25 kg) kapott ki az első helyezett Szukop Dávidtól (71,70 kg).

Aradi is remekelt

Aradi Ferenc 150 kg-os nyomása a masters 2 kategória abszolút harmadik helyet míg Gerstmájer László 115 kg-os nyomása a masters 3-as kategóriában ugyancsak abszolút harmadik helyet jelentett! Aradi Ferenc 150 kg-os nyomása a Masters 2-es kategória, +120 kg-os mezőnyében új országos csúcs!

KM


Erőemelés: RAW fekvenyomó magyar bajnokság, a Mérk Kinizsi SE versenyzőinek eredményei

Ifjúságiak

53 kg: 2. Orosi Tamás (82,5 kg). 59 kg: 1. Pataki István (95 kg).774 kg: 1. Rácz Dávid (140 kg), 2. László Márk (120 kg). 83 kg: 2. Szakács Bence (105 kg). 93 kg:1. Eszenyi Ádám (120 kg). Csapat: 1. Mérk Kinizsi SE (Orosi Tamás, Pataki István, Rácz Dávid, László Márk, Szakács Bence és Eszenyi Ádám) 54 pont, 2. Marvel Team Vésztő 41, 3. MMG Group DEO Szeged 32.

Juniorok

53 kg: 2. Orosi Tamás (82,5 kg). 59 kg: 1. Pataki István (95 kg), 2. Jónás István (87,5 kg). 74 kg: 1. Rácz Dávid (140 kg), 3. Orosi József (135 kg), 4. Bódi Attila (122,5 kg), 5. László Márk (120 kg). + 120: 2. Sebestyén Csongor (110 kg). Csapat: 1. Mérk Kinizsi SE (Orosi Tamás, Pataki István, Rácz Dávid, Orosi József, László Márk, Bódi Attila, Sebestyén Csongor) 51, 2. Marvel Team Vésztő 45, 3. Zalaszám ZAC 28.

Felnőttek

59 kg: 4. Pataki István (95 kg). 59 kg: 5. Jónás István (87,5 kg). 74 kg: 2. Rácz Dávid (140 kg), 4. Orosi József (135 kg), 7. Bódi Attila (122,5 kg), 8. Gerstmájer László (115 kg). 83 kg: 7. ifj. Szűcs Sándor (135 kg). 93 kg: 7. Plásztán József (160 kg). 105 kg: 3. Oszlánszki Sándor (170 kg). Csapat: 1. Marvel Team Vésztő, 47, 2. Sugó Power SE, 41, 3.Mérk Kinizsi SE, 37.

Masters

M1 105 kg: 2. Oszlánszki Sándor (170 kg). M2 93 kg: 2.Haga Tibor (110 kg). M2105 kg: 2. Szűcs Sándor (110 kg). M2 +120 kg: 1. Aradi Ferenc (150 kg). M3 74 kg: 1. Gerstmájer László 115 kg.

Csapat M2: 1. Mérk Kinizsi SE 30, 2. Cholnoky Sport 21, 3. Vitalitás SE, Balassagyarmat 20 .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!