Futottak és kerékpároztak is

2021.11.19. 09:00

Nyíradonyi diákok és tanárok emlékeztek az olimpiai győzelemre

Koszorút helyeztek el Harangi Imre emlékhelyénél.

Csiszár Antal

Fotó: HIOBK

Az ökölvívásban 1936-ban, Berlinben olimpiai bajnoki címet szerzett Harangi Imre emlékének – idén is – két városban adóztak. A napokban a 36 kilométeres Harangi-emléktúrán látogattak Hajdúsámsonba a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tevékenykedő Harangi Imre Olimpiai Baráti Körének lelkes diákjai és pedagógusai.

A nyíradonyi olimpiai tölgyfánál lévő emlékhelytől átkerékpároztak Hajdúsámsonba a város központjában található Harangi Imre-emléktölgyfához, és kis megemlékezést követően ott is koszorút helyeztek el.

A két tölgyfa egy-egy ágát nemzeti színű szalaggal kötötték át, majd váltóbotként használva, váltófutással érkeztek vissza Nyíradonyba, és ott osztálytársaik és intézményük vezetői nagy tapssal köszöntötték őket. Az emléktúrára nem felejtették magukkal vinni a Hajdú-bihari Naplót sem.

Csiszár Antal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!