Együtt karácsonyozott a község

Akt.:
Együtt karácsonyozott a község
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Pocsaj – Együtt ünnepelt Pocsaj: a fellépők között minden korosztály képviseltette magát a december 22-én megrendezett falukarácsonyon.

Lovász Márton református lelkész és Baráth Gábor görögkatolikus parókus közös imádsággal emlékezett a karácsonyra. Kecskés Gyula polgármester ünnepi köszöntőjében minden pocsaji lakosnak boldog, áldott ünnepeket kívánt.

A délutáni ünnepségsorozat az iskola tornatermében kezdődött, mindkét óvodából több csoport is fellépett. Az általános iskola 4. évfolyama ismét előadta betlehemes műsorát, mely most is sok ember meghatott. A nyugdíjasklub szintén adventi énekekkel kedveskedett az összegyűlteknek.

Minden évben elismerik egy-egy ajándékkal a legtöbbet szereplő, a legtöbbet adományozó, és a legtöbb társadalmi munkát végzők munkáját. E díjakat a falu polgármestere adta át.

pc-2

Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

A műsorszámok végeztével az ünneplők kivonultak a szépen feldíszített főtérre, ahol a negyedik gyertyát is meggyújtották, majd forralt borral, teával, kaláccsal kínáltak mindenkit, és közös énekléssel zárták a napot.

HBN-NKM


A díjazottak

  • Legtöbbet szereplő: Gyermán Berke Hajnalka
  • Legtöbbet adományozó: Szabó Imre
  • Legtöbb társadalmi munkát végző: Mándoki Attiláné



Pocsaj.
HAON.HU






hirdetés