Bekkelünk

Naponta járok boltba. Egyre több pénzt viszek, egyre kevesebb élelmiszert hozok, s ez rossz üzlet. Persze úgy csinálok, mint a gólképtelen futballcsapatok: bekkelek, aztán majd lesz valahogy. A lecsóhoz például nem kell kolbász és tojás sem, a paprika, a paradicsom meg a hagyma saját levében párolva is nagyon finom, aztán a korábban feltéttel készített főzelékek is ehetők. Feltétel nélkül...

Ismerőseimtől hallom, ki így, ki úgy próbálja meg kihúzni magát a piac hatásai alól. Kevesebb kirándulás, ritkább tankolás, a könyveket pótolja az internet, a CD-ket a rádió, a koncerteket a televízió, a meccsek helyszíni varázsát az újságkép, a strandot a fürdőkád... Meddig mehet ez így? Azt jósolják az elemzők, hogy még sokáig.

És tanácsolják, hogy újra tanuljunk meg számolni, osztani, szorozni, kivonni, összeadni. A pártok ezt már megszívlelték, nagyágyúik bőszen gyakorolnak. Az egyik oldalon azt mondják, mit nekünk az áfa, a másikon arról beszélnek, hogy hiába húzzuk fel a boxkesztyűt, a begyűrűző világpiacot nem tudjuk kiütni. Ezért aztán jobb, ha semmit nem bízunk a véletlenre: az újházi tyúkhúsleves helyett köménymagos levest kortyolgatunk – persze szigorúan rántás nélkül, mert a liszt ára is elszabadult –, a rántotthúst pedig felváltjuk a grenadirmarssal. Hogy ez mi? Majd a közgazdászok megmondják...