Összepiszkította az erkélyt, ezért felakasztotta a madarat egy ideges debreceni férfi

Akt.:
Összepiszkította az erkélyt, ezért felakasztotta a madarat egy ideges debreceni férfi
© Fotó: police.hu
Debrecen – A debreceni rendőrök állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak bíróság elé állítást egy helyi férfi ellen.


Egy idős néni tett bejelentést 2015. július 21-én 12 óra körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra arról, hogy egy elpusztult galambot vett észre a Debrecenben, az Alkotmány utcai lakásának erkélye előtt. A bejelentő elmondta, hogy a madár a nyakán lévő damilon lóg. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a damil vége egy, a nő felett lakó szomszéd erkélyéhez van rögzítve. A járőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a szomszédban lakó Sz. Balázst. A nyomozók a 38 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elmondta, hogy idegesítették az erkélyét állandóan összepiszkolják a galambok, ezért készített egy csapdát, amelytől a madár elpusztult.

A Debreceni Rendőrkapitányság a férfi ellen az állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

– police.hu –








hirdetés