1353

2023.08.15. 14:00

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel tizenkettedik alkalommal hirdetett országos pénzadománygyűjtést a szervezet a nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására. Ebben az évben kétezer gyerek iskolatáskáját szeretné megtölteni a segélyszervezet.

MW

Wolf Kati énekesnő, Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója (k) és Badár Tamás, bűvész (j) a budapesti sajtótájékoztatón 2023. augusztus 15-én

Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Fotó: Fekete Dániel

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a gyűjtést elindító keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, az elmúlt két évben a textiltermékek – mint a táska, tolltartó - ára 60 százalékkal, a papírtermékek – így a füzetek, rajzlap, írólap - ára 80 százalékkal, a füzetborító ára több mint 100 százalékkal, a színes ceruzák ára pedig 20 százalékkal nőtt.
Hozzátette:

több olyan család van, amelynek gondot okoz az iskolakezdés.

A kommunikációs igazgató szólt arról is, hogy az adományokból a segélyszervezet személyre szóló csomagokat állít össze, a tanszercsomagban részesülő gyerekeket pedig a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották. 

A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként ötszáz forint támogatást jelent

 – tette hozzá.

Idén is meghirdette Iskolakezdés együtt! segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet 2023. augusztus 15-én
Fotó: Fekete Dániel / Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

 A segélyszervezet online adományozási felülete mellett a nagyobb postákon gyűjtőperselyekben is várják az adományokat. Wolf Kati énekesnő, a segélyszervezet önkéntese a rendezvényen elmondta: 

idén tizenkettedik alkalommal vállalta a kampány arcának szerepét, és egy négygyerekes család történetét ismertetve arról beszélt, sokan nem tudnák a segélyszervezet akciója nélkül megoldani az iskolakezdést.

Badár Tamás bűvész, a segélyszervezet önkéntese kiemelte: 

az adománygyűjtő kampány tulajdonképpen arról szól, hogyan tudják megtölteni "varázslattal" a kétezer iskolatáskát.

A rendezvényen bemutatták azt a két – a varázslat tematikájára épülő – kisfilmet, amely a rászoruló gyermekek iskolakezdési nehézségeire és támogatásuk fontosságára hívja fel a figyelmet. Az egyiket a televízióban, a másikat a közösségi médiában fogják terjeszteni. A résztvevők a kampányt elindító sajtótájékoztatón mintegy száz üres iskolatáskából kirakták a 1353-as adományvonal számait.

A rendezvény résztvevői az esemény zárásának látványos installációja 2023. augusztus 15-én
Fotó: Fekete Dániel / Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

A segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött kétezer iskolakezdési támogatáshoz szükséges összegen felül beérkező pénzadományból a szervezet országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjaiban részt vevő, több ezer diák felzárkózását támogatja egész évben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában