Október végére ígérik a kiskörút átadását

Október végére ígérik a kiskörút átadását
© Fotó: Matey István
Debrecen – Régi közművek lassítják a nyugati kiskörút második szakaszának építését.

Eredetileg augusztus 31-én akarták átadni, de még mindig sok munka van az Arany János és az Erzsébet utca között február óta épülő nyugati kiskörút második szakaszán. A készültségi fok jelenleg 55 százalék. Dr. Papp László polgármester a helyszínen szerdán arról beszélt, hogy 2015. legnagyobb önkormányzati beruházása több mint 2,7 milliárd forintba kerül, melyből másfél milliárd forintot az Európai Unió és a magyar kormány biztosít.

Tennivalók sora

A városvezető hangsúlyozta, hogy nemcsak a lebontott házak helyén épül út, hanem a becsatlakozó utcákat is jelentős részben felújítják. Jelenleg a teljes nyomvonalon egymással párhuzamosan folynak különböző munkálatok. Például kialakítják a csapadékvíz elvezető csatornát, az épületeket rákötik az új szennyvíz vezetékre, fektetik az elektromos-, illetve a hírközlési kábeleket. Sok helyen már a beton útalap is elkészült. Egyebek mellett hátra van még a közműkiváltások befejezése, az új Erzsébet utcai csomópont kialakítása, az ottani troli felsővezetékek áthelyezése, a járdák, a csobogók megépítése, illetve a parkosítás, az új fák elültetése.

Torlódások várhatók

Az Erzsébet utcai kereszteződés átépítéséhez szeptember 14-én látnak hozzá, melynek során egy-egy sávot lezárnak majd a 4-es főútból. – Ez „főpróbája” lesz a főpályaudvar építésének – jelentette ki a polgármester.

Dr. Papp László kérdésünkre elmondta: a beruházás azért nem készült el határidőre, mert a kivitelezők olyan régi azbeszt cement csöveket találtak a földben, amelyek nem voltak rajta a közmű térképeken. Így azokat a vízmű (saját pénzéből) kicserélte. Ezért az átadási határidőt október 26-ára módosították.

A kiskörút Mester és a Hatvan utca közötti harmadik szakaszának építését a kisajátítási eljárások befejezése után, három éven belül kezdik el – számolt be a polgármester.

HBN-OCs



Sporthírek






hirdetés