Nézőpont: Hajlékosak és hajlék nélküliek

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Sipeki Péter
Akár tetszik, akár nem, a nagyvárosokban együtt kell élni a hajléktalanokkal; pontosabban, el kell viselni jelenlétüket. Kovács Zsolt írása.

Debrecenben nem sokan vannak, legalábbis a lakosság számához viszonyítva. Ám ez a mintegy hétszáz, a hajlékkal rendelkezők szemszögéből nézve szerencsétlen sorsú ember bizony sokkal többnek tűnik. Merthogy egész nap az utcán vannak, vándorolnak, ráadásul koszos, szagos ruházatukkal, ápolatlan külsejükkel és nájlonszatyorban magukkal hurcolt cókmókjaikkal az emlékezetben maradandó nyomot hagyó jelenségek. Vándorolnak, mert keresik a testi komfortérzetüknek leginkább megfelelő helyeket. Padokat, nyáron a hűs gyepet, télen a meleg levegőt kiáramoltató réseket, és persze állandóan az élelmet – hiszen bennük is munkál, hajtja őket az életben maradás ösztöne. Mint ahogy a hajlékosokat is, csak mi, a nagyon nagy többség ezt az elmúlt évszázadokban kialakult és folyton formálódó társadalmi szokásoknak és elvárásoknak megfelelően tesszük.

Ha a mi szokásainkat igyekeznek megváltoztatni bármilyen csekély mértékben, természetesen berzenkedünk érte. Akkor persze nem kell csodálkozni, ha a hajléktalanoknak nem tetszik, ha korlátozzák testi komfortérzetük optimalizálására tett törekvéseiket. Márpedig ez történik a takarékosságra hivatkozással tett intézkedésekkel. Csak ott ehet, tisztálkodhat, leledzhet, ahová reggel beregisztrált. Ha ott elfogyott az étel, akkor úgy járt – máskor legyen élelmesebb, gyorsabb vagy mit tudom én milyenebb. Ha egy helyen csak négy ruhaneműt moshat ki, és ez nem elég, mert miért is lenne elég, akkor csak büdösödjön tovább az illető. A hajléktalanok mozgását korlátozó jogszabály tökéletes folytatása a modern kori demokráciánk – nem az elmúlt négy év, nem az elmúlt nyolc év, hanem mindegyik – törvényalkotó tevékenységének. Kész a törvény, ám akikre hozták, csak nehezebb lett az életük, bonyolultabbak a mindennapjaik. Egyszerűen csak azért, mert a legelemibb tevékenységüket, jelen esetben a keresgélést, a vándorlást, a mindennapok túlélését korlátozza. Az pedig, hogy kísérletet tegyen a probléma megszüntetésére? Kísérlet sincs! Pedig a hajléktalanságot a társadalmunk termelte ki.

– Kovács Zsolt –








hirdetés