Nagyvilág

2018.10.03. 11:51

Helikopterrel szökött meg a börtönből, most ismét elkapták

Párizs - Sikerült elkapni Franciaország egyik legveszélyesebb bűnözőjét, aki még júliusban szökött meg egy Párizs melletti börtönből - írja a BBC rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Párizs - Sikerült elkapni Franciaország egyik legveszélyesebb bűnözőjét, aki még júliusban szökött meg egy Párizs melletti börtönből - írja a BBC rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Rédoine Faïd július elsején három felfegyverzett ember segítségével szökött meg a börtönből, akik betörtek a látogatók számára kijelölt szobába. A férfit ezek után egy helikopterhez vitték, amelyet egy túszul ejtett helikopteroktató vezetett.

Az ország legjobban körözött szökevényét végül Párizstól északra, Creilben találták meg a bátyja és két másik férfi társaságában. A 46 éves Faïd nagy rajongója a gengszterfilmeknek, amelyekből állítása szerint megtanulta hogyan lehet megúszni a rajtaütéseket.

A férfit szerdán a korai órákban sikerült elkapni. Nicole Belloubet, a francia igazságügyi miniszter azt mondta, ezek után egy sokkal biztonságosabb börtönbe szállítják, ahol kiemelt figyelmet szentelnek majd neki.

A férfit először 1998-ban ítélték el fegyveres rablásért, 2011-ben pedig ismét börtönbe kellett vonulnia, egy 2010-es, meghiúsult rablási kísérlet miatt, amelyben egy rendőrnő is életét vesztette.

A július elsejei szökése pedig a második volt. 2013-ban ugyanis egy Lille melletti börtönből szökött meg, akkor robbanószer segítségével szabadult ki. Öt ajtót robbantott fel, a túszul ejtett őröket pedig emberi pajzsként használta. 2017-ben ezért a szökésért 10 évet kapott, illetve még 18 évet a 2010-es rablás miatt. Utóbbiért 2018-ban végül 25 évet kapott, mivel a bírósági fellebbezés sikertelen volt.

Forrás: BBC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!