Nagyvilág

2013.06.07. 17:48

Nemet mondott az EMNP fúziós ajánlatára az MPP

Kolozsvár, 2013. június 7., péntek (MTI) - Elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziós ajánlatát és csak a párbeszédkészségét erősítette meg a Magyar Polgári Párt (MPP).

Kolozsvár, 2013. június 7., péntek (MTI) - Elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziós ajánlatát és csak a párbeszédkészségét erősítette meg a Magyar Polgári Párt (MPP).

A Toró T. Tibor EMNP-elnöknek címezett pénteki nyílt levelében Biró Zsolt, az MPP elnöke pártjának a szervezeti önállóság megőrzéséről szóló kongresszusi határozatára hivatkozott. "Meggyőződésünk, hogy erdélyi magyar társadalmunk csak akkor válhat ténylegesen autonóm, saját sorsát irányítani képes közösséggé, ha a politikai sokszínűség és a nemzeti érdek közös képviselete egyaránt érvényesül. Ennek jegyében nyitottak vagyunk a párbeszédre minden magyar politikai párttal és szervezettel!" - fogalmazott nyílt levelében Biró Zsolt.

Az MPP elnöke ugyanakkor éles hangon bírálta az EMNP fúziós törekvéseit. "Arra kérjük a néppárt vezetőit, hogy lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével, és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát, akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet" - jelentette ki Biró Zsolt.

Úgy vélte, az EMNP és az MPP meg tudja találni az együttműködésnek azokat a lehetőségeit, amelyek a választások szabadságát és az erős nemzeti érdekképviseletet is biztosítják.

Az EMNP elnökségének megbízásából Papp Előd alelnök május 4-én, a makfalvi majális alkalmával tett nyilvános ajánlatot a fúzióra. A nyilvános bejelentése után írásban is átadta Biró Zsoltnak az EMNP elnökségének a fúziós tárgyalások elkezdését ajánló határozatát.

A 2012. júniusi önkormányzati választásokon a magyar pártok megyei listáira leadott voksok 85 százalékát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerezte meg, a fennmaradó 15 százalékon pedig az ellenzékét megtestesítő MPP és EMNP osztozott megközelítőleg egyenlő arányban. Az MPP-nek hét, az EMNP-nek két polgármesterei tisztséget sikerült megszereznie.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!