Nagyvilág

2012.07.05. 13:10

Másolásért perli az amerikai Bloomberg az egyik sanghaji vállalatot

Sanghaj, 2012. július 5., csütörtök (MTI) - Az amerikai Bloomberg médiavállalat másolás miatt perli a sanghaji Tacsehuj (Dazhihui) vállalatot - írja a csütörtöki Shanghai Daily napilap.

Sanghaj, 2012. július 5., csütörtök (MTI) - Az amerikai Bloomberg médiavállalat másolás miatt perli a sanghaji Tacsehuj (Dazhihui) vállalatot - írja a csütörtöki Shanghai Daily napilap.

 

A Bloomberg azzal vádolja a sanghaji céget, hogy az szoftverjei és hardverjei kinézetét az amerikai vállalat termékeiről mintázta.

Az online pénzügyi információkat, adatterminálként működő személyi számítógépeket szolgáltató Tacsehuj szoftverjeinek színe, felhasználói felületének kialakítása, termináljainak színes billentyűzete és kettős monitora mind a Bloombergre jellemző sajátosságok átvétele - állítja az amerikai cég.

Ezt bizonyítandó, az amerikai óriás egy terminált is bemutatott szerdán a sanghaji bíróság előtt. Az egyezés olyan szintű, hogy a kínai cég berendezéseit könnyen összecserélhetik a Bloombergével, amely ezért 6,6 millió jüan kárpótlást (236 millió forint) és nyilvános bocsánatkérést követel.

A Tacsehuj jogi képviselői a bíróság előtt úgy védekeztek, a kettős monitorok a Hewlett-Packard termékei, a többszínű billentyűzetet egy harmadik féltől szerezték be. Védelemként hozták fel azt is, hogy a Bloomberg nem védette le szoftverei színeit és felhasználói felületének rendszerét, hasonló elrendezéssel amúgy is gyakran találkozni értékpapír-kereskedő szoftvereknél és pénzügyi témájú tv-programoknál.

Az ügyben döntés egyelőre nem született, a bíróság pótlólagos dokumentumok benyújtását rendelte el. A viszály hátterében a két cég közti konkurenciaharc is meghúzódik, a 2001-ben alapított Tacsehuj ugyanis a kelet-ázsiai ország legnagyobb pénzügyi információszolgátatója, míg az 1990-es években kínai piacra lépő Bloomberg jelenleg a harmadik legnagyobb.

 

 

ksza gjé gry

 

MTI

Címkék#másolás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!