2015.04.05. 18:23
Vendégsorok: Húsvét a keleti fronton
<em>A harcok szüneteiben a frontharcos otthoni környezetére emlékezett, szeretteire, családjára gondolt. Az elhúzódó, rengeteg vérrel és szenvedéssel járó háború egyre erősítette a „valódi béke” iránti vágyat. A lövészárkokban egymással farkasszemet néző katonák körében már a háború kezdetétől jelentkezett a másik féllel való barátkozás szándéka. Erre teremtettek lehetőséget az ünnepek, hiszen ezeket hallgatólagosan fegyverszüneti időszaknak tekintették.</em> Topor István írása.
A harcok szüneteiben a frontharcos otthoni környezetére emlékezett, szeretteire, családjára gondolt. Az elhúzódó, rengeteg vérrel és szenvedéssel járó háború egyre erősítette a „valódi béke” iránti vágyat. A lövészárkokban egymással farkasszemet néző katonák körében már a háború kezdetétől jelentkezett a másik féllel való barátkozás szándéka. Erre teremtettek lehetőséget az ünnepek, hiszen ezeket hallgatólagosan fegyverszüneti időszaknak tekintették. Topor István írása.
Az első fronton eltöltött karácsony idején például brit és német katonák még futballmérkőzést is játszottak. A katonabarátkozások 1917-től tömegessé váltak.
A 11. lovashadosztály kötelékébe tartozó 2. honvéd huszárezred katonáira Galuziánál köszöntött be 1916 tavasza. Az április nyugodtan indult. A tiszteknek és a legénységnek is alkalma volt pihenni. Ezt ki is használták. A tisztek és a katonák felváltva hol az állásokban, hol pedig a vezetéklovaknál teljesítettek szolgálatot. Miután a számukra érkezett hadianyagot beépítették az állásokba, hozzákezdtek azok csinosításához. A szórakozási lehetőségekről is gondoskodtak, például kuglipályát készítettek. Az egész hadosztálynál egyedülálló módon még gőz- és kádfürdőt is építettek. Veteményeskerteket létesítettek, szántottak, vetettek.
Így virradt rájuk 1916. április 23-án húsvét reggele, amely szokatlan módon abban az esztendőben egybeesett a pravoszlávok legnagyobb ünnepével. Azokkal az orosz csapatokkal kerültek ismét szembe, akikkel 1915 januárjában Smerekowiecnél és Gladysownál harcoltak.
Az ünnep csendben, a legnagyobb barátkozás jegyében zajlott. Alighanem nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a Nagy Háború történetének legbékésebb húsvétját a debreceni 2. honvéd huszárezred katonái élhették át. Erről a páratlanul érdekes húsvétról Pintér István huszár főhadnagy részletes beszámolója alapján tudunk.
Húsvét első napján kora reggel az előretolt állásban szolgálatot teljesítő őrszem jelezte, hogy az orosz őrszem egy kőre kötött levelet dobott állásukba. A franciául írt levelet a katona Pintér főhadnagynak adta át. Az oroszok levele így szólt: „A legnagyobb ünnep, Krisztus Urunk megdicsőülésének és feltámadásának ünnepe az oroszokéval összeesik. Jó ünneplést kívánunk a lovagias, vitéz, bátor magyar huszároknak! Engedjék meg ezúttal, hogy megbecsülésünk külső kifejezéseként parlamenterünkkel 12 és 13 óra között átküldhessünk a forráshoz egy kis csomagot. Egészségükre kívánjuk! Ha csekély figyelmünket viszonozni akarják, 15 és 16 óra között várjuk a magyar huszárok parlamenterjét a forrásnál.”
Pintér főhadnagy Abonyi Antal ezredesnek adta át a küldeményt, majd engedélyezte a kapcsolatfelvételt. Ezt követően Pintér főhadnagy és barátja, Bauer főhadnagy egy csomagot állított össze.
Egy töltényládát virággal szépen kidíszítve megpakoltak minden jóval: pezsgővel, konyakkal, sonkával, kaláccsal, cigarettával, szivarral. Az ajándékhoz egy levelet is mellékeltek. A találkozásra egy közeli tisztáson került sor. Pontban déli 12 órakor megjelentek az oroszok követei egy gyönyörűen feldíszített kosárral. Megállapodtak abban is, hogy délután háromkor a huszárok ugyanott a maguk ajándékát fogják átnyújtani. 15 órakor indult el Bauer és két altiszt a magyarok ládájával a forráshoz. Az ajándék átvételét követően az orosz főhadnagy látogatásra invitálta meg a négy katonát, egyben jelezte, hogy két tiszt és két altiszt ugyanígy hajlandó a magyarok állásaiba látogatni. Miután megegyeztek a feltételekben, a négy huszárt – szemüket bekötve – az orosz állásokba vezették. Egy kozák alezredes a legszívélyesebb szavakkal üdvözölte a vendégeket. A tökéletesen megterített asztal mellett sok mindenről esett szó, csak a háborúról nem. Szóba került azonban a nemzeti zene és tánc. Mivel a magyarok még soha nem láttak kozák táncot, pár perc múlva ötven kozák pár félórás tánccal ejtette ámulatba a magyarokat.
A produkció végén elibük szaladt egy pöttöm, teljesen szabályszerűen felöltözött, 12 év körüli kis kozák fiúcska és feszes állásban szalutálva „Iljenek a magyar Uszarok!” kiáltással köszöntötte a vendégeket. Majd orosz dalok éneklésével folytatták a délutánt. Hogy lovastudományukat is megmutassák vendégeiknek, rögtönzött akadálypályát építettek, és lovasverseny vette kezdetét. Pintér főhadnagy is lóra pattant, és teljesítményével kivívta az oroszok elismerését.
Lassan közeledett a látogatás vége, a 18 órás időpont, amelyben korábban megállapodtak. Elköszöntek vendéglátóiktól, és visszatértek a forráshoz. Itt találkoztak össze a magyar állásokból érkező orosz tisztekkel, akik dicshimnuszokat zengtek a nálunk eltöltött időről, s beszédüket azzal fejezték be, hogy „nincs a világon több olyan lovas nemzet, mint a magyar és olyan katona, mint a magyar huszár!”.
Így zajlott le 1916 húsvétjának első napja. Ha néhány órára is, de a béke szigetévé vált a keleti frontnak ez a kis darabja, felejthetetlen élményt adva a magyar és orosz katonák számára.
Az eredeti és teljes leírása az eseménynek A magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred története című kötetben olvasható.
A szerző tanár, történész.
