Olvasói levél: Kiránduljunk Szentlélekre!

Debrecen - Jó a miskolciaknak! Fél óra alatt, tömegközlekedési eszközön egy nagyváros szmogos belsejéből a Bükk hegység szívében találhatják magukat. Mondjuk Ómassán, e Miskolchoz tartozó zsáktelepülés főterén. A garadnai völgyfő is már több mint 400 méter magasan fekszik, de innen egy jókora ugrással a Bükk 750 méter magasan lévő kis fennsíkján találhatja magát a turistáskodó ember. Ekkorát persze nehéz lenne ugrani, azért inkább sok apró lépésből álló hegymászással küzdhetjük le a több mint 300 méternyi szintkülönbséget.

Elég száz métert megtenni az ómassai központtól, máris körülvesz bennünket a természet, azaz a szentléleki völgy két meredek oldala. Hamarosan útelágazáshoz érünk, de elég csak benéznünk balra, a Száraz völgybe, hogy még véletlenül se arra folytassuk utunkat. A legutóbbi idők viharai egymás után döntötték ki keresztben a faóriásokat. Gyakorlatilag lehetetlen innen felmenni a bánkúti sípályák alsó parkolójáig. Az innen jobb felé vezető ösvényt sem lehet felismerni, noha még neve is van. Szuszogónak hívják, ami a meredekségére utal. Manapság az emberek nem szeretnek szuszogni. Talán ezért is kerülik el a természetjárók is a szentléleki Látókőnél végződő ösvényt, noha rövidebb, mint amelyen tovább folytatjuk utunkat.

Az ösvény mellett patak is kanyarog, annak hol a jobb, hol a bal oldalán. Aztán amikor éppen átjön a bal oldalra, azaz az ösvény megy át a patakon, érdekes dolgot látunk. Az elmúlt év nagy esőzéseinek egyikén (de jó lenne most csak egy tizede is!) az egész ösvény egy rohanó patakká változott, amely helyenként kőgörgetegeket hozott le a hegyről. Az ösvény szélét úgy kivájta, hogy azóta ebben a fél méteres mederben is víz folyik, még az olyan száraz nyár és ősz után is, mint az idei.

Kisvártatva elérünk a Jubileumi forrásig, ahol szintén láthatók a viharok nyomai. Az itt lévő pihenőhelyre is több évszázados bükkóriás feküdt le örök álomra. 2015-ben az első, amely szétzúzott egy asztalt padostól, majd azóta még három hatalmas fatörzs tette szinte használhatatlanná a pihenőhelyet, ahol mindössze két asztal mellé lehet leülni. Szerencsére a forrás változatlan erővel folyik a foglalásból kivezető vascsövön.

Ezután hajtűkanyarral fordulunk rá az ösvény folytatására. A Farkasnyak-völgyben hasonló a kép, mint a Száraz-völgynél volt. Jobb nem arra menni, az úton átborult fatörzsek alatt. A vihar utunk folytatásában is megtette hatását, de az élet élni akar, ahogyan a költő is írta. Egy három éve kidőlt hatalmas bükkfa kör alakú földlabdával kiszakadt gyökérzetére futó növény teszi üde zölddé az egyébként szürke színű földlabdát.

Nemsokára felérünk a pálos kolostor romjaihoz. Megállapítjuk, hogy némi kő zúzalékkal szorgos kezek járhatóbbá tették a nyomvályús szilárdított földutat. A kolostornál kőről-kőre folyik a feltáró munka, amelynek csak a nyomát találjuk, a régészeknek szabad napjuk lehet.

Továbbmenve a Látókövek (nem tévesztendő össze a Látókővel) felé most már inkább kétszáz, mint száz év körüli fa matuzsálemek fekszenek keresztbe az úton. Vajon őket, s a többi, a természetjárókat akadályozó fákat, mikor távolítja el valaki? Átvágunk a bánkúti úton. A Látókövekhez vezető ösvényt az engedély nélküli belépést tiltó tábla mellett (vandál kezek leszaggatták) egy furcsa gyökérzetű fa is védi. Ennek tövében fejezzük be Ómassáról indult túránkat.

- Gőz József Miklós, Debrecen -