Valamit valamiért

A mobilitási hét idei felhívása megmosolyogtató abból a szempontból, hogy enyhe célzásokat tartalmaz, miszerint: „A multimodális megközelítés (vagyis a közlekedési módok váltogatása) nemcsak egészségügyi előnyökkel jár, hanem jelentős megtakarításokat is eredményezhet, különösen a napközbeni rövid utazásokba beiktatva néhány olyan fenntartható közlekedési módot, mint a gyaloglás vagy a kerékpározás.” Mint folytatják, „ez a hozzáállás a napi utazás átgondolását jelenti, valamint kipróbálási hajlandóságot a helyváltoztatás új formái kapcsán.” Barak Beáta írása.

Egyszerűsítve: ha hajlandó vagyok venni egy kerékpárt a gyermekemnek, s ezzel nem az iskola előtti dugóban rakom ki reggelente az autóból, akkor már sokat teszek a mobilitásért, sőt az egészséges közlekedésért is. Ma már nem nagy kaland egy kerékpár beszerzése – sőt, van is a gyereknek –, nem kell egy nyáron át mezőgazdasági munkát végeznie érte (számolgatva, hogy fél hektárnyi burgonya felszedése után megvan az első kerék…), hogy az iskolakezdésre összejöjjön az ára, de ha már itt tartunk, e saját példánál, nem is lenne rossz visszahozni.

Tegyük a szívünkre a kezünket: hányszor maradt el a reggeli biciklizés, mert siettünk, mert sok volt a pakk, vagy esett az eső, netán egyszerűen csak lusták voltunk mozdulni. Igen, a könnyebbik utat választottuk, hogy aztán közelharcot vívjunk a belvárosi dugóban, parkolóhelyekért imádkozva, az autóban méltatlankodva.

Akkor is a könnyebbik utat választottuk, amikor simán megvettük a biciklit a gyereknek, meg sem várva, hogy esetleg tegyen érte valami látványosat. Nem nagy dolgokat. Például rendet a szobájában.

- Barak Beáta -