Magyarország

2012.07.13. 15:58

Nemzeti Filharmonikusok: idén csak két koncert Martonvásáron

Budapest, 2012. július 13., péntek (MTI) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) idén csak két koncertet tart a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában: most szombaton és egy héttel később. Az együttes a hagyományos harmadik hétvégét nem tudta vállalni, mert felkérést kapott az egyik legrangosabb francia nyári zenei fesztiválra La Roque d Anthéronba.

Budapest, 2012. július 13., péntek (MTI) - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) idén csak két koncertet tart a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában: most szombaton és egy héttel később. Az együttes a hagyományos harmadik hétvégét nem tudta vállalni, mert felkérést kapott az egyik legrangosabb francia nyári zenei fesztiválra La Roque d Anthéronba.

 

"Martonvásár a magyarországi Beethoven-kultusz kitüntetett helye, hiszen a zeneszerző gyakran időzött a zenerajongó Brunszvik család vendégeként Martonvásáron, itt fejezte be az Appassionata szonátát 1806 nyarán" - idézte fel Kovács Géza, az NFZ főigazgatója az MTI-nek.

Szombaton Beethoven Fidelio című operájának nyitánya, a III. (Eroica) szimfónia hangzik el, Bogányi Gergely a IV. zongoraversenyt játssza, az estet Medveczky Ádám vezényli. Egy héttel később, július 21-én megszólal az István király nyitány, amelynek megírását Brunszvik Ferenc szorgalmazta. A muzsika August von Kotzebue német írónak a pesti Német Színház megnyitására rendelt felejthető drámájára született. Ezt követi a koncertrepertoár népszerű és becses darabja, a IX. szimfónia, amelyben pódiumra lép a Nemzeti Énekkar, közreműködik Sümegi Eszter (szoprán), Ócsai Annamária (mezzo), Nyári Zoltán (tenor) és Sebestyén Miklós (basszus).

A zenekar július 26-án már úton lesz Franciaországba. Először a Mentonban a Szent Mihály-bazilikában ad koncertet, itt július 27-én Haydn G-dúr (Az este alcímű) szimfóniáját, Mendelssohn d-moll hegedűversenyét, Dvorák E-dúr szerenádját, Fritz Kreisler Kínai dobos című darabját és Sarasate Zigeunerweisenjét adják elő. A Mendelssohn-versenymű és a Kreisler-, illetve Sarasate-karakterdarab a virtuóz orosz hegedűművész, a zenekar régi barátja, Vagyim Repin Guarnerijén hangzik fel.

Július 28-án La Roque d Anthéronban ismét megszólal Haydn G-dúr szimfóniája, Mozart G-dúr zongoraversenyét Kocsis Zoltán játssza, Liszt Orage című alkotását Kocsis átiratában játsszák, az estet Dvorák VIII. szimfóniája zárja. Másnap Borisz Berezovszkijjal lép fel az NFZ, az orosz zongoraművész Rahmanyinov III. zongoraversenyének szólistája, a második részben Brahms II. szimfóniája lesz műsoron.

Július 30-án Dvorák E-dúr szerenádja mellé Richard Strauss Esz-dúr szerenádját illesztik. Ezen a hangversenyen Ránki Dezsővel lépnek pódiumra, aki Klukon Edittel többször koncertezett már az 1981-ben létrehozott fesztivál A zongora éjszakája elnevezésű sorozatában. Ránki ezúttal két Bartók-zongoraversenyt játszik, az elsőt és a harmadikat.

 

 

baa bgu kpt

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!