Magyarország

2007.11.08. 11:29

Ma negyven kilométert gyalogol Drávapiski polgármestere

<p>Első nap 27 kilométert tett meg és állítása szerint 6 kilót fogyott Drávapiski polgármestere, aki szerdán gyalog indult Budapestre.</p>

A Baranya megyei település első embere akciójával azt szeretné elérni, hogy a faluban megépülhessen a látássérültek rehabilitációs központja. A polgármester szerda este Szalántán állt meg és egy családnál szállít meg éjszakára. Mali Zoltán a Független Hírügynökségnek elmondta: a lábai nagyon fájtak, de egyelőre még bírja a tempót. Csütörtökön hajnalban indult újra útnak. Délelőtt tíz órára ért Pécsre, ahol azt mondta, nem fáradt el, ezért a tervezettnél többet gyalogol, szeretne egy nap alatt negyven kilométert megtenni. Tervei szerint Pécsváradra ér estére.

A polgármester szerdán reggel elindult és a tervek szerint 270 kilométert tesz meg gyalog, hogy a dél-baranyai faluban megépülhessen a látássérültek rehabilitációs központja. Jelenleg évente több ezren veszítik el látásukat, de csak 20-25 vak ember vehet részt rehabilitációs programban. Az első, országos intézet megépítéséhez Drávapiski biztosítaná a területet. A centrum megépítése érdekében uniós forrásokért nyújtott be pályázatot a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesülete, amit azonban egyelőre nem támogat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A független polgármester azt szeretné, ha a tárca, illetve Lamperth Mónika miniszter változtatna az álláspontján.

Mali Zoltán gyalog indult el szerdán a 6-os út mentén és egyebek mellett Harkányt, Pécset, Paksot, Dunaföldvárt és Dunaújvárost érintve, várhatóan jövő hét péntek pénteken éri el a fővárost. Drávapiski polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: a település egy öthektáros összközműves telket és tervezési segítséget biztosít a központ megépüléséhez, amely 100 bentlakásos és 50 ambuláns vak, illetve gyengénlátó ember elemi és foglalkozási rehabilitációját végezné. A centrum megépítése körülbelül 1,5 milliárd forintba kerülne, és a már elkészült megvalósíthatósági tanulmányok szerint 2010-ben kezdhetne működni.

A községben alig több, mint 100-an élnek, és a beruházás körülbelül 20 munkahelyet teremtene, emellett 100 embernek adhatna munkát a környéken. A polgármester elmondta: az egész Ormánság fejlődését segítené a centrum létrejötte, ráadásul négy gyógyászati segédeszközöket és kiegészítőket gyártó cég máris jelezte: odatelepül, ha felépül az intézet, lehet visszaigényelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!