A kéményfüst színe és szaga

Persze nem sokan, ám tevékenységük annál látványosabb, sőt évtizedekre, évszázadokra szóló. Igen, például ők a notórius szemetelők, akik a nekik nem kellő ezt-azt egyszerűen eldobják, kidobják vagy éppen elrejtik. Időt, energiát és eszük leleményességét fordítják arra, hogy szemetüket hová tudják úgy lerakni, hogy munkájuk eredményét lehetőleg ne vegyék észre. Mellékútra térve, erdő sűrűjébe bújva, olykor még árkot is ásva szabadulnak meg a szeméttől – gyarapítva ezzel az illegális hulladéklerakók számát. De itt vannak a levegőszennyezők. Na jó, a gépkocsivezetőket most hagyjuk békén, ők járnak azzal, amire futja nekik. De a kertes házakban élők, ahol bent van a gázfűtés, és meghagyták a vegyes tüzelésű kazánt, most takarékosság miatt azzal melegítik a lakást, amivel csak tudják. Műanyaggal, ruhával, cipővel, étolajjal, újságpapírral, meg a jó ég tudja, mi mindennel etetik a kazánok égésterét. A füst színe és szaga azonban elárulja a gazda környezete tisztaságához való viszonyulását.

Nem hiszem, hogy hazánkban lenne olyan ember, aki ne hallott volna már a környezetszennyezésről, annak káros következményeiről vagy éppen arról, hogy mi mindent tehet az egyén a levegő, a víz, a talaj tisztaságáért. Tudja, de nem teszi, mert úgy van vele, hogy ő egy pici kis pont, nem miatta fulladoznak egyre többen a fűtési időszakban, vagy éppen botorkálnak az avarral keveredett szemétben az erdőben. Ám a sok „pici kis pont” összeadódik, és ezért kell újra és újra felhívni a figyelmet a környezetünk védelmére.

Nincsenek illúzióim. A környezetvédelmi világnap is csupán egy falról lepergő borsószem az össznépi szemetelésben. Jöhet ide reklám, felhívás, oktatás, tanítás, akció, mindez alig-alig jelent előrelépést. A látványos megoldást, ebben a látható javak dúskálásában leledző világunkban, csak abban látom, ha a hatóságok „rommá” büntetik azokat, akik túllépnek bizonyos határokat.

Kovács Zsolt