1,2 milliárd forintból újult meg a balmazújvárosi fürdő

By Janvari Mark
Akt.:
1,2 milliárd forintból újult meg a balmazújvárosi fürdő
Balmazújváros – Az elmúlt harminc év legnagyobb beruházása valósult meg a gyógyvízkincs birtokában.

Ünnepélyes keretek között átadták pénteken, szombaton reggel 9 órakor pedig nyit a balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál-, és Strandfürdő, amely a Kastélykertben található, és 1,2 milliárd forint összértékű beruházás során valósult meg. A gyógyvízkincs birtokában lévő városban az 1950-es években fúrták az első kutat, amelyre fürdő épült, harminc évre rá pedig közel 200 milliós ráfordítással meg is újulhatott. – A sors úgy hozta, hogy a harmadik fejlesztésnek én is részese lehetek – mondta dr. Tiba István polgármester, aki Tállai András önkormányzati államtitkárral adta át a létesítményt.

Gyógyít és eneriát ad a víz

Balmazújváros. Januártól decemberig tart nyitva a balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál-, és Strandfürdő, amelynek fenntartása nem veszélyezteti a város költségvetését, viszont újabb munkalehetőségeket ad, és a helyiek számára gyógyulási, feltöltődési lehetőség – hangzott el a létesítmény átadó ünnepségén pénteken. A tervezés folyamata idején úgy gondolkodtak, hogy a működtetése ne jelentsen nagy terhet, ezért az energiaellátását úgy oldották meg, hogy a termálvíz hőjét hasznosítják. – emelte ki dr. Tiba István, Balmazújváros polgármestere az ünnepségen.

Türelemmel várták

A fürdő elkészülését több dolog is nehezítette: egyrészt az ötletek kibontakozása és a források megszerzése is időt követelt, másrészt régészeti feltárást is végezni kellett a Kastélykertben, és a megfelelő talajviszonyok kialakítása is tolta az átadás időpontját. A gyógyfürdő ellátására új termálkutat is fúrtak, amelynek gyógyvízzé nyilvánítása most zajlik, de azt már lehet tudni, hogy még értékesebb és hatékonyabb a vize a többi kúténál, ezért kiválóan alkalmas az egészségügy jobbítására, terápiás kezelések alkalmazására. A fürdőátadást helyi kulturális csoportok műsora kísérte, majd az egyházak részéről megáldották, és bemutatták a nagyközönségnek. A város áldoz arra, hogy a gyógyvíznek híre menjen, s e kicsért a világ különböző pontjairól érkeznek hozzánk – mondta az államtitkár.

HBN | Fotó: Matey István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Lakóhelyem.
HAON.HU






hirdetés