Emlékpark az alapítók tiszteletére

Sziget az Árpád téren
Sziget az Árpád téren - © Fotó: Vass Attila
Debrecen – Vecsey Imre és neje, Bruckner Karolina előtt tiszteleg immár az Árpád téri templom körüli liget neve. A házaspár ugyanis nagy adománnyal támogatta a templom megépítését. A parkban és a templomfalon is táblák emlékeztetnek rájuk.

Vecsey Imre, debreceni építész, és a felesége, Bruckner Karolina 1873. szeptember 14-én a debreceni helvét hitvallású egyháznak örök tulajdonul adományozta a 15 870 négyszögölös majorsági birtokát „a rajta külön elrekesztett udvarban levő egy szél- s egy olajmalom épületeivel együtt.”

A Szarvas tér éke

Ez is olvasható az Árpád téri templom honlapján a jeles emberekről, akik e felajánlásukkal megalapozták a díszes gyülekezeti hely létrehozását. A Szarvas téri templom építésére nyilvános pályázatot írtak ki, melyen l4 jelentkező közül Tóásó Pál, budapesti műépítész nyert.

Az alapkövet 1911. május 11-én tették le, s a kivitelezést a fővárosi Koch Rudolf és Kallós Adolf végezték.

A szobrászati díszítőelemeket a debreceni Somogyi Sándor készítette, míg például a toronyórák Kónya László, a kéttonás harang pedig a kisgejőci Egry Ferenc műve. Az orgonát a pécsi Angster József cége alkotta. A templom 1913. év végére készült el teljesen.

Az Árpád téri templom felújításának elkészülte alkalmából tavaly november 25-én tartottak hálaadó istentiszteletet. Az alkalmon részt vett Fekete Károly református püspök és Papp László polgármester is.

Jubileumi évben

Akkor leplezték le a meg­szépült épület balján elhelyezett emléktáblát is, ami az adományozó házaspár mellett a reformáció 500. évfordulója előtt is tiszteleg.

etb

A templom új emléktáblája | Fotó: Vass Attila

Napjainkban pedig már a park új nevét hirdető tábla is megtalálható a „Csicsogó” öreg fái között.

HBN


Fotó: Matey István
Debrecen - A Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség presbitériuma szombaton hálaadó istentiszteletre várta híveit és az érdeklődőket. Az ünnepi alkalom keretében mondtak köszönetet Istennek az Árpád téri templom külső megújulásáért, majd az istentisztelet után a templomépítő Vecsey-Brukner...



Lakóhelyem.
HAON.HU






hirdetés