Ahol újra szárnyal az Ikarus

Polgár - „Jó érzés tartósat al­kot­ni, de van, amihez őrültek kellenek”, magyarázza buszok iránti szeretetét Béke Antal.

A brandenburgi Bad Belzig városában tartott IV. Nemzetközi Ikarus Találkozó első díját kapta meg a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) Malév-színekbe öltöztetett Ikarus 250 luxusbusza, melynek teljes körű restaurálása az LKK és a Classic Truck&Bus műhelyének közös projektjeként készült el.

Béke Antalt, a maléves Ikarus restaurálását végző műhely ügyvezetőjét és Polgáron működő csapatát több további munkára is felkérték. Az Ikarus 250 az Ikarus 200-as típuscsalád legelső autóbusza volt, 1967-től 1996-ig gyártották. Nemzetközi kiállításokon mindig nagy elismerésnek örvendtek. A fődíjjal elismert autóbusz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren állt munkába: az Aeroparkból induló, rendkívül népszerű repülőtér-látogatások nagy részét ez a jármű teljesíti.

Amikor a német gyűjtő hite, bizalma, s érdeme (hogy áldozott rá), találkozik a magyar elhivatottsággal, némi őrültséggel, s az óriási szakértelemmel, akkor abból mindezek szellemében csak jó dolog épülhet, de minimum egy restaurált Ikarus. Mert aki úgy véli, hogy a kétkezi lakatos– és autószerelő-munka csak olajos kezeslábasokból, topless lányok műhelyfalra kitett posztereiből és a szerelőaknában, illetve a satupadnál görnyedve eltöltött hosszú munkaórákból áll, az nagyon téved. Persze, mindez tartozék, de amikor a szerelő meglátja a roncsban az újjászületés lehetőségét, s a lecsupaszított vázra lassacskán visszakerül a karosszéria, akkor elkezdődik egy csodálatos időutazás.

Láttak már műgyűjtőt? Aki úgy tapogatja át a szobrot, mintha vakként tapasztalná? Autógyűjtőt, aki garázsában sorba rendezi az autógyártás kezdeteinek csillagait? De hogy miért gyűjt valaki buszokat? Nos, erre már nehezebben találtuk a válasz, de tény, hogy nehéz elszakadni egy felújított Ikarus 66-os közeléből.

Így érzi ezt a polgári Béke Antal is, akinek ezt az érzést „súlyosbítandó” az édesapja buszos volt, így gyerekként minden nyári napját egy Ikaruson tölthette. Ezzel kicsit közelebb kerültünk buszimádatához, amellyel komoly nemzetközi sikerre és ismertségre tett szert.

Mindnek története van

– Lakatos szakmát tanultam, öt évig a Volánnál sofőrködtem, majd fuvarozó céget alapítottam. Volt több régi buszom, ezeket elkezdtem felújítani, emellett persze személyautókban is „utaztam”. Munkáimat a közösségi oldalon dokumentáltam, kapcsolatba kerültem Ikarus-kedvelő oldalakkal és emberekkel, amikor egy német gyűjtő hite és bizalma által megérkezett hozzánk egy felújítandó Ikarus – meséli Béke Anti, aki a következő percekben már a kaput figyeli, ugyanis először motorosok gördülnek be hozzá, majd érkezik egy 1967-es Volvo és annak büszke tulajdonosa. Az új szerzeményt körbejárják, megtapogatják, hallgatják a motor zenéjét, s persze alá is kell nézni... Kicsit elmeháborodottak vagyunk! – kommentálják a történteket, majd a Volvótól búcsút véve KGST-korabeli járműtorzókat kerülgetünk az udvaron. Mindegyiknek története, szíve-lelke van, s amint lesz lyukas idő, kedv és elhatározás, ezek is szebb napokat láthatnak – halljuk.

Tóni, ahogy mindenki nevezi, tízfős legénységgel viszi a műhelyt; s úgy, ahogy magát az Ikarust, a fiúkat is nagyon dicséri. Megtudjuk, hogy egyikük fejből szereli a busz villamosságát, meg azt is, hogy egyáltalán nem mindegy, a csavart hogyan csavarjuk be. „Hála” a kókler cégeknek, várakozik most is egy rendetlenül felújított busz a telephelyen. De a napokban érkezett a magyar járműgyártás egyik legszebb gyöngyszeme, az 1965-ben gyártott Ikarus 55.

Négy éve lakták be az egykori csirketelepet, amelyről 2300 kilométeres útjára indult az ominózus felújított maléves Ikarus, és a másik, amit a német gyűjtő várt. Nem titok, hogy a külföldi megrendelések mentik meg a fuvarozó céget, s az, hogy állandó, előre lekötött munkájuk is van. Így találkozik hát a buszok imádata a kényszerrel, hiszen ha nincs a kreatív megbízatás, nincs az a fuvarmennyiség, ami eltartaná a műhelyt.

Gyári állapotban

– A felújítás azt jelenti, hogy olyan lesz a gép, mint ahogyan a gyárból kijött. Először megpróbáljuk üzemképessé tenni, a próbaúton hibafeltárást végzünk, majd szétbontjuk, s megállapítjuk, mit kell pótolni, újragyártani. A vázat szemcseszóróval, kvarchomokkal tisztítjuk le. Az utóbbi időben nincs már beszerezhetetlen alkatrész, szinte semmi nem jelent akadályt, például az első lámpák is egyeznek a mai Ikaruséval. A régi irányjelzőt és egyebeket börzéken és padlásokról szerezzük be, az ülés vázát mi hajlítjuk, a fa részét asztalos, majd a kárpitos öltözteti fel – sorolja, s ezeket a munkafázisokat meg is nézhetjük, ugyanis egy olyan busz áll a műhelyben, amely már a megszépülés útjára lépett, június végére műszakija lesz.

S hogy mennyit képes áldozni egy gyűjtő az öreg jármű feltámasztására? Az említett német úriembernek több felső kategóriás luxus személygépkocsi árába került. Viszont az, ahogyan reagált, amikor meglátta felújított szerzeményét, s elárulta, hogy minden álmát és elképzelését felülmúlta,Tóninak újabb adrenalinbomba volt a folytatáshoz. Nem tett le arról az elképzeléséről sem, hogy haszonjármű-múzeumot hozzon létre, s augusztus 29-én újra megszervezi az Ikarus-Csepel, és veterán járművek találkozóját VIII. alkalommal a polgári archeoparkban.

HBN-BB