2009.02.23 19:42; Frissítve: 2009.02.23 19:42


Kerek asztal a Teleházban

Kerek asztal a Teleházban

A bocskaikerti Teleház
kezdeményezésére kerek asztal mellett
beszélték meg tennivalóikat és
azok jobb összehangolását a
községben működő
jelentősebb civil szerveztek.


Ennek során a Bocskaikert
Jövőjéért és
Felemelkedéséért
alapítvány, az ACTIVUS Egyesület, a
Teleház, A Bocskaikerti Közhasznu
Egyesület, az Egyházaink Vértanuinak
Emléktemploma, a Napsugár
Alapítvány a Bocskaikerti
Óvodáért,és a Bocskaikerti
Természetjárókör
képviselői elhatározták, hogy
ezután összehangolják a
község lakossága
érdekében általuk szervezett civil
kezdeményezéseket, proramokat.


Szeretnék elkerülni az
átfedéseket, az időbeli, vagy
tárgyi egybeeséseket, a
tulzsúffolt vagy
esménynélküli hosszabb
időszakokat. Mindezt úgy
kivánják elérni, hogy tiszteletben
tartják egymás
önállóságát és
szuverenitását.


Ennek érdekében,éves
programtervüket leadják a Teleháznak
összehangolás
céljából, megkeresik a
kapcsolódási pontokat és
támogatják, segitik egymást a
programok, rendezvények sikere
érdekében. A
jótékonysági adományok
elosztását is összehangolják,
hogy az jó helyre és minél
több rászorulóhoz jusson el.


 

Lőrincz János



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Havazás – OKF: senki ne induljon útnak autóval a heves havazásban!
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne [...] tovább »
Állatorvosi ügyelet Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hogy hová fordulhat kisállatainak panaszaival a hétvégén Hajdú-Biharban! tovább »
Ügyeletek a hétvégén Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hová fordulhat problémáival a hétvégén megyénkben! tovább »
Diákok bántalmaztak tanárokat Debrecenben
Debrecen, 2012. február 3., péntek (MTI) - Két iskolában is összetűzésbe kerültek fiatalkorúak az intézmény [...] tovább »
Betti, a nap szépe
Debrecen - Betti debreceni egyetemista,aki mentőstisztnek tanul, mottója: Az elme önmagában képes a Poklot Mennyé, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása