2008.01.14 09:43; Frissítve: 2008.01.14 09:43


Februárban nyílhat meg az új piac

Februárban nyílhat meg az új piac
Debrecen – A jövő hónapra ígérik a vezetők az új piac megnyitását a belvárosban.  Video Video Video

Mintegy kétszáz meghívott kereskedő jelenlétében tartottak tájékoztatót az új piac épületében hétfőn reggel. Az egybegyűlteket Pajna Zoltán alpolgármester világosította fel a szükséges tudnivalókról és igyekezett megválaszolni a felmerülő kérdéseket.

Megtudtuk, hogy 325 asztal várja a kereskedőket, melyek birtokba vételére a licitálás útján kerülhet sor. Amennyiben az árverés nem vezet eredményre, sorsolás dönt a helyek elosztásáról.

A szerződéssel már rendelkező kereskedőknek automatikusan jár asztal, de változás jelent, hogy az idén egy ember csak legfeljebb két árusító helyet birtokolhat. A piac nyitását február elejére tervezik, addigra a mostani puritán falakat esztétikus díszletekkel és a tájékozódást segítő táblákkal látják majd el.

Elhangzott az is, hogy a virágpiac idén még marad a Csapó utcán, a virágosok a következő évben költöznek majd az új csarnokba. Mivel rengeteg kérdés fogalmazódott meg a helyszínen, ezért a vezetőség egy minden igényt kielégítő tájékoztatóanyag szerkesztését tervezi, melyet az összes érintetthez el kívánnak juttatni.

Felmerülő kérdések


A további tájékoztatásra valóban szükség van, hiszen szembetűnő volt, hogy a kereskedők java része még most is csupán hiányos információkkal rendelkezik a piac rendjével kapcsolatban.

Egy–két héten belül elkezdik az elárusító helyek árverését, aminek mikéntjéről, szabályairól föltétlenül tájékoztatni kell a piacozókat, hiszen nem mindegy, hogy milyen helyen kínálhatják portékáikat és ezért mennyit kell fizetniük.

Az épület forgalamsabb pontjain némileg magasabb árat kell fizetni az asztalokért, míg az olcsóbb helyek kevésbé kedvező fekvésűek.

A tájékoztatót az épület bejárása követte, ahol mindenki saját szemével győződhetett meg az épület korszerűségéről.

  • Hogy tetszik az új piac?
  • Csak az új parkolóbérlet érvényes


  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
    Csütörtöki programok Debrecenben
    Debrecen - Nézze meg milyen programokat kínál Debrecen csütörtökön az érdeklődőknek! tovább »
    Az adózásról kérdeztek
    Debrecen - Örökölt lakás eladásából származó jövedelem bevallásával, egészségügyi hozzájárulással, [...] tovább »
    A diplomásokat oktatóként vonják be a programokba
    Debrecen - A közfoglalkoztatás és a startmunka mintaprogramok visszavezethetnek a munkába tovább »
    Újraindul a marhaexport Törökországba
    Budapest - A törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, s ezért ismét engedélyezik a az [...] tovább »
    Hideg idő – A leghidegebb éjszakák következnek, megdőlhetnek a hidegrekordok
    Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása