2009.03.12 10:01; Frissítve: 2009.03.12 10:01


Egy csipetnyi nyugalom Somogyvámosiban

Egy csipetnyi nyugalom Somogyvámosiban

Somogyvámos – Egyszerű élet, emelkedett
gondolkodás – ez jellemzi a Krisnavölgy-beliek
mindennapjait.


Haribol! – üdvözli a somogyvámosi
Indiai Kulturális Központba
érkezőket a jegyárus fiatalember.
Persze nem csak a köszönése
különös, az öltözéke
is.


Fehér színű
lepedőruhában van; olyan, mint ha egy
bő szoknyát a láb között
lazán megkötötöttek volna.

A képre kattintva megtekintheti a teljes
sorozatot


És a külleme sem hétköznapi:
tarra borotvált fej, hátul kis hajtincs.
– Haribol! – indít utunkra az
országszerte
Krisnavölgyként ismert
csodába. Nincs egészen két
évtizede, amikor a rendszerváltás
után a számukban már szépen
gyarapodó hazai Krisna Tudató
Hívők
képviselői biofarm
és templom létesítése
céljából bekopogtattak az Isten
háta mögötti kis falu,
Somogyvámos
polgármesterének, az azóta elhunyt
Hanzel lászlónak hivatali ajtaján.


Beszéltek erről, szó volt
arról. Végül megegyeztek, majd a
Krisnások hozzáfogtak
Közép- és
Kelet-Európában
egyedülálló tervük
megvalósításához. A
szép völgyben azóta
felépült a templom, iskola,
tehenészet, kis falu, vendégház,
létesítettek tavat, erdőt,
zöldséges- és virágoskertet.


Persze nem csak dolgoznak, hanem ápolják
vallásuk hagyományait, szabadegyetemet
tartanak, búcsút rendeznek.


A különös világot sok ezren
keresik fel évente. “Azért mert
beengedtük ezeket a különös
szerzeteket, először sajnáltak a
környező települések
vezetői, most pedig irigyelnek bennünket” -
mondta egyik régi
beszélgetésünk alkalmával
Hanzel László.
Mezítláb a templomban Nyugalom,
visszafogott szépség, egység,
tökéletesség – talán ezek a
szavak fejezik ki leginkább a Krisnavölgy
hangulatát. A kaputól széles
út vezet a közösség
központját jelentő
épülethez, a domb tetején
álló templomhoz.


Az utat két oldalon, egy-egy
életnagyságú elefánt
őrzi. Kicsit beljebb a vendégház
tájba simuló épületét
pillanthatjuk meg. A kis patak mellett futó utat
évszázados fák, illetve
szántók és legelők
szegélyezik. Bal oldalon, egy domb
tetején élénk sárga
színű, emeletes épületre
figyelhetünk fel. Ez az iskola; évente
csupán néhány napon
látogatható.


Jobbról kis tavacska, partján
szentéj, mellette temető – merthogy
már halottai is vannak a krisnavölgyieknek.
A völgy központjában több
épület van, ami viszont életre
szóló élményt jelent, az a
templom.


Biotechnológiával épült
földszintes épületben
idegenvezető segítségével
tudhatunk meg sok mindent a krisnások
különös életéről.
Ám ha nem lenne vezető (nélküle
egyébként nem látogatható a
temlom), a falakat borító
élénk színezésű
szentképek, az épületben
dolgozók kiegyensúlyozotságot,
nyugalmat sugárzó tekintete, megpihent
élettempója is sokat elárulna a
Krisnavölgy lakóinak
hétköznapjairól.


Pihenni vágyó, a
civilizációtól
akár csak néhány
órára elvonulni akaró embernek
tökéletes kikapcsolódást
nyújt a völgy. Akár tevőleges
részese lehet egy, a miénktől
teljesen eltérő kultúrának,
gazdálkodásnak, valamint élheti a
krisnások nyugalmas
élettempóját.


Persze vannak saját rendszvényei is a
krisnásközösségnek.
Május 2-3-án és augusztus
14-15-én fesztivál, július
utolsó hétvégéjén
búcsú.


K.Zs.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Havazás – OKF: senki ne induljon útnak autóval a heves havazásban!
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne [...] tovább »
Állatorvosi ügyelet Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hogy hová fordulhat kisállatainak panaszaival a hétvégén Hajdú-Biharban! tovább »
Ügyeletek a hétvégén Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hová fordulhat problémáival a hétvégén megyénkben! tovább »
Diákok bántalmaztak tanárokat Debrecenben
Debrecen, 2012. február 3., péntek (MTI) - Két iskolában is összetűzésbe kerültek fiatalkorúak az intézmény [...] tovább »
Betti, a nap szépe
Debrecen - Betti debreceni egyetemista,aki mentőstisztnek tanul, mottója: Az elme önmagában képes a Poklot Mennyé, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása