2008.08.3 11:34; Frissítve: 2008.08.3 11:34


Romantikus lánykérés, mentéssel egybekötve

Akarata ellenére mentettek meg egy egy romantikus brit párt lánykérés közben egy sodródó csónakból a norfolki partoknál.

Mint Colin Howell, a csokornyakkendős vőlegény teljes estélyibe öltözött menyasszonya társaságában elmondta, egy szélcsendes napra várt az akcióhoz, kievezett a Cromer-i móló végére, bevonta az evezőket és belekezdett a lánykérésbe.

Miután a 35 éves férfi térdenállva feltette a nagy kérdést, barátnője, a 26 éves Miriam Light sírva igent mondott. Körülbelül ekkor riasztották a parton állók a mentőket, mert csak egy, a parttól körülbelül két kilométerre sodródó csónakot láttak a szélben, benne két emberrel.

Néhány percen belül a párhoz kéretlen látogatók érkeztek egy halászhajó legénysége személyében, akik akaratuk ellenére partra vonszolták őket. Eközben már a parti mentők is kiküldtek egy hajót értük.

Howell aláhúzta, mindketten remek úszók, és egy pillanatig sem voltak bajban a tengeren. A férfi hosszabbra tervezte a lánykérést, hiszen virágokkal, pezsgővel, gyümölccsel és csokoládéval pakolt tele egy piknikkosarat is az útra. A facsónakban viszont nem voltak például mentőmellények, mint később kiderült.
A parton aggódó nézők nagy tapssal fogadták a párt, ami kicsit enyhített a mentőakció okozta bosszúságon. Colin és Miriam ezután egy parti piknikkel zárta a nagy napot.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Taylor Momsen egy pornósztár mellét markolja
Igen, igen nem tévedés, a meglehetősen erotikusra sikerült fotókon a 18 éves dögös celeb egy pornósztárral [...] tovább »
Megalakult a Csend Hangja Klaszter
Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) - Hivatalosan is megalakult a fogyatékossággal élő esélyegyenlőségi [...] tovább »
Egyeztetési eljárást kezdeményez a médiabiztos az Eurovíziós Dalfesztivál sms-szavazása miatt
Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) - Egyeztetési eljárást kezdeményezett az Eurovíziós Dalfesztivál magyar [...] tovább »
Baukó Éva: ezt még megbánja az RTL!
A VV 4 törtető lánya felháborodott, mert az ígéretek ellenére nem hívták meg az új széria hajrájában a [...] tovább »
Pártot váltott “Harry Potter”
London, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Pártot váltott "Harry Potter", aki liberálisból baloldali szavazóvá [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása