2009.05.26 05:46; Frissítve: 2009.05.26 05:46


Thürmer Gyula: "Egyetlen puskalövés nélkül…"

Thürmer Gyula Thürmer Gyula

Miskolc – Thürmer Gyula szerint a
munkáspárt is bent lesz az Európai
Parlamentben.

Megbukott-e a kapitalizmus, és milyen forradalmat
szeretnének. Ezekről is kérdeztük
Thürmer Gyulát, a Magyar
Kommunista Munkáspárt

elnökét, a párt
EP-jelöltlistájának
vezetőjét.

BOON: Miközben több kritikát
fogalmaznak meg az unióval kapcsolatban, most oda
tartanak: kampányolnak az
EP-választásra. Miért?

Thürmer Gyula:
Magyarország az
unió tagja, ráadásul ezt a
döntést a magyar nép hozta. Öt
esztendővel ezelőtt nekünk is az volt a
véleményünk, hogy lépjünk be
az unióba. De felhívtuk a kormány
figyelmét arra, hogy az ő
felelősségük mindent megtenni
azért, hogy a vesztesek száma kisebb legyen.
Ez nem következett be, sem a csatlakozás
feltételeinek tárgyalásakor, sem az
azt követő öt esztendőben. Nem
sikerült megváltoztatni azokat a
tendenciákat, amelyek az ország
helyzetét jellemzik. Nevezetesen: gazdaságunk
nem vált függetlenebbé, mi több az
elmúlt öt esztendőben
végképp kiárusították az
országot. A magyar gazdaság zöme
külföldiek tulajdonában van. Persze ez nem
azt jelenti, hogy nekünk ki kell lépni az
unióból, csak újra kell gondolni
azt.

BOON: Mit ért ez alatt?

Thürmer Gyula:
A
közvéleménynek fogalma sincs
arról, hogy mennyit fizetünk
tagságként az Európai Unióban,
és arról sincs, hogy ezért mit kapunk
cserébe. Szeretnénk látni egy
papírt, egyik oldalára írják
fel, hogy évenként mennyit fizettünk be,
a másik felére, mit kaptunk ezért.
Amennyiben többet is kaptunk, akkor azt mondják
meg, hogy ezt mire költötték.

BOON: Mit tenne a munkáspárt
Brüsszelben?

Thürmer Gyula:
Komoly protekcionális
politikára kell berendezkednünk. Miért?
Válság van, nem csak hazánkban,
Nyugat- Európában is, és ők
velünk akarják a saját
válságukat lerendezni. Példa: a
multinacionális vállalatok nálunk
zárják be az üzleteiket, és nem a
saját országukban.

Írországban a nép úgy
döntött, hogy nem kér a lisszaboni
szerződésből. Ezt is
kezdeményeznénk az Európai
Parlamentben. Lehet, hogy nem olyan unióra van
szükség, amit Brüsszelből
vezényelnek, hanem a nemzetek független
szövetségére.

BOON: Milyen esélyt lát arra, hogy
bejutnak?

Thürmer Gyula:
Bízunk abban, hogy a
magyar közvélemény
megértése a munkáspárt
iránt növekszik. Egészen odáig,
hogy beszavaz minket az Európai Parlamentbe. Ez a
választás nem arról, szól, hogy
az unióban mi történik, hanem
arról, hogy tetszik-e az élet, ami van ma
Magyarországon vagy sem. Az emberek nagy
részének nem tetszik. Sokan úgy
érzik, hogy a magukat baloldalinak nevező
párt, az MSZP becsapja őket,
újabb és újabb terheket ró az
emberekre. Pártunkról tudják, hogy ez
egy becsületes párt, polgármestereinket
nem viszi el a rendőrség, mint egyik
másik pártét. Persze az emberek
szándékát sok minden
eltéríti, például az is, hogy
viszonylag keveset szerepelünk a
médiában.

BOON: Mi ennek az oka,
pénzhiány?

Thürmer Gyula:
Igen az is, a
munkáspárt maximum 10 millió forintot
költ erre a választásra.
Míg a nagypártok ennek a sokszorosát.
Másik oka a média
elzárkózása. A demokrácia
romantikus alkonyán, az Antall-kormány
idejében még úgy volt, hogy a
listát állító pártok
azonos eséllyel indultak, ma már a
közelében nem vagyunk ennek.

BOON: Pártja
kampánynyitóján azt mondta: a
dolgozók számára csak a forradalom
jelent megoldást. Mit jelent ez, az utcára
hívja az embereket?

Thürmer Gyula:
Két évtizeddel
ezelőtt itt volt egy változás, amelyet
bájos kedvességgel
rendszerváltásnak nevezünk. Magunk
között mi ellenforradalomnak hívjuk,
hiszen pillanatok alatt megdöntötték a
szocializmust. Akkor egyetlen puskalövés
nélkül győzött a kapitalizmus,
szerintem egyetlen puskalövés
nélkül győzhet egy szocialista forradalom
is.

BOON: Önök szerint tehát megbukott
a kapitalizmus?

Thürmer Gyula:
Úgy tűnik, hogy
gépen lélegeztetik, azaz –
hazánkban -  a kapitalizmust nagy erők
életben tartják.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Csipkéskút, ahol finom a fa
Csipkéskút - Csipkéskút, itt van a Lipicai Ménes csikótelepe. Ebben a ménesben nevelkednek a lovak 1-3 éves [...] tovább »
Békés felvonulás a Malévért
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Több száz ember részvételével indult el Budapesten szombat délután [...] tovább »
Etiópiai merénylet – Eltemették Fábián Tamás hamvait
Vasvár, 2012. február 11., szombat (MTI) - Örök nyugalomba helyezték szombaton Vasváron Fábián Tamásnak, a [...] tovább »
Felavatták az egri vár megújult kapuit
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Megújult az egri vár főbejárata, illetve a Varkoch-kapu; a beruházást [...] tovább »
Bánkúton valamennyi sípályát megnyitottak
Miskolc, 2012. február 11., szombat (MTI) - Valamennyi pályát megnyitották a síelők és a szánkózók előtt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása