DEAC

2024.02.17. 21:09

Négyen is mesterhármast szereztek a DEAC meccsén

A Debreceni Egyetem alakulatában hosszú kényszerpihenője után újra szerepelhetett Krascsenics Csilla.

Haon.hu

A DEAC női futsalcsapata

Forrás: DEAC

A DEAC női futsalcsapata esélyesként vághatott neki a Csepel elleni szombati bajnokinak. A találkozót megelőzően Quirikó Vivien tanítványai ebben az idényben kétszer is simán verték a fővárosiakat: szeptemberben 16–0, novemberben pedig 10–0 lett a végeredmény.
A DESOK–ba kilátogató nézőknek nem kellett sokat várniuk az első találatra, hiszen Horváth Viki gólpassza után Hardon Rita volt eredményes a második percben. Néhány másodperccel később megint Hardon köszönt be, ezúttal az asszisztot Gajzágó Flóra adta. A hatodik minutumban Krascsenics Csilla növelte a fórt. Érdemes megjegyezni, hogy a kulcsember a tavaszi térdműtétje után most szerepelhetett újra tétmérkőzésen. Úgy fest, hogy Csicsu gólérzékenysége szerencsére megmaradt, hiszen a hetedik minutumban ismét bevette a csepeliek kapuját.

Ezt követően sem lassítottak az egyetemisták, a szünetig még Nagy Anikó, Horváth Viki, Gajzágó Flóra és Üveges Katalin is értékesítette a helyzetét, így a szünetben 8–0 állt a kijelzőn.

A második játékrész alaphangját Hardon Rita adta meg, aki kiszorított helyzetből járt túl a csepeli kapus eszén. Aztán sokáig nem módosult az eredmény, majd a gólcsendet Üveges Katalin törte meg. Nagy hajrát nyitott a DEAC, ennek köszönhetően végül 14–0–ra diadalmaskodott. Érdekesség, hogy négy játékos (Hardon, Krascsenics, Üveges, Nagy Anikó) is mesterhármassal zárta a találkozót. Emellett ez az összecsapás fontos mérföldkő Rácz Alíz karrierjében, mivel 17 éves tehetség először bizonyíthatott a felnőtt NB I.–ben – tudósított a debreceniek honlapja.

– A magabiztos győzelem volt a célunk, ez szerencsére összejött. Elégedett vagyok, hiszen a lányok megvalósították azt, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Az első perctől domináltunk, az ellenfél előtt csak kevés alkalommal adódott helyzet. Külön örülök, hogy Krascsenics Csilla visszatért, és gólokat szerzett.

Emellett ki kell emelni, hogy az U17–es együttesünk csapatkapitánya, Rácz Alíz ezen a meccsen debütált az NB I.–ben.

Nem érződött rajta, hogy ez az első mérkőzése a felnőttek között, a bemutatkozását egy gólpasszal tette még emlékezetesebbé. Mellettük az összes játékosomat dicséret illeti, ugyanis mindenki kivette a részét ebből a diadalból. Az előző héten két meccsünk is elmaradt, ezért szeretnénk köszönetet mondani a csepelieknek azért, hogy elutaztak Debrecenbe. Benne volt számukra egy nagyobb vereség a pakliban, ennek ellenére a múlt heti ellenfeleinkhez képest ők nem a könnyebb utat választották – összegzett Quirikó Vivien.

NB I. 17. forduló
DEAC–Csepel FC 14–0 (8–0)
DESOK, vezette: Forgács Krisztián, asszisztensek: Szűcs László, Karsai Bálint.
Gólszerzők: Hardon (2., 2., 22.), Krascsenics (6., 7., 37.), Nagy A. (9., 32., 40.), Horváth V. (10.), Gajzágó (17.), Üveges (19., 31., 40.)
DEAC: Kopjári – Fülöp, Gajzágó, Horváth V., Hardon. Cserék: Pozsgai, Rácz, Tóth N., Nagy A., Krascsenics, Üveges, Czégény. Vezetőedző: Quirikó Vivien.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában