Futsal

2024.02.17. 08:30

Quirikó Vivien: A két elmaradt mérkőzés miatt „ki vannak éhezve” a lányok

A DEAC női futsalcsapata szombaton 17 órától mérkőzik meg a Csepel csapatával.

Haon.hu

Forrás: DEAC / Derencsényi István

A DEAC női futsalcsapata az előző héten pihenhetett, mivel előbb az Újpest a bajnokságban, aztán a DVTK a Magyar Kupában nem állt ki ellene. Ezek után abban bíznak, hogy az együttes szombaton végre pályára léphet a DESOK-ban írja a debreceni klub közlésében.

A tervek szerint Üveges Katalinék a Csepelt fogadják az NB I. 17. fordulójában. Quirikó Vivien tanítványai ebben az idényben eddig kétszer győzték le fölényesen a fővárosiakat: a csarnokukban 16-0, míg a Szigetszentmiklóson megrendezett novemberi találkozón 10-0 lett a végeredmény.

– A két elmaradt mérkőzés miatt „ki vannak éhezve” a lányok – kezdte a beszélgetést Quirikó Vivien. – Természetesen most is magabiztosan szeretnénk nyerni, fontos lenne, hogy javítsunk a gólkülönbségünkön. Szerencsére a játékosaim minden meccset komolyan vesznek, így a hétvégén sem lesz baj a motivációval. Valószínűleg ezen a találkozón is nagy különbség alakul ki a két csapat között. Bízom benne, hogy már az elejétől dominálni fogunk, emellett a helyzeteinket megfelelő arányban értékesítjük. Próbálunk minél többet profitálni ebből a meccsből, terveink szerint különböző játékelemeket és pontrúgás-variációkat gyakorlunk majd – mondta a vezetőedző, aki hozzátette, egyedül a sérüléssel bajlódó Csepregi Gabriellára nem számíthat. A tréner elárulta, hogy Czégény Zsuzsa a héten már a társaival edzett, továbbá benne van a pakliban, hogy hosszabb kihagyása után Krascsenics Csilla ismét pályára léphet.

NB I 17. forduló

DEAC-Csepel FC

2024. február 17. (szombat) 17.00, DESOK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában