2023.12.05. 10:21
Sima vereséget szenvedtek a DEAC futsalosai
A debreceniek a csapatkapitányukat is elveszítették a meccsen.
Ezúttal semmi sem jött össze a DEAC-nak
Forrás: DEAC-archív
A DEAC férfi futsalcsapata Nyíregyházán játszott bajnokit hétfő este. Tihanyi Csaba együttese szeptemberben 3–2-re legyőzte a szabolcsiakat a DESOK-ban, ám most fordult a kocka – írta a deac.hu.
A hazaiak a hetedik percben szerezték meg a vezetést, ekkor Kovács Erik Dávid köszönt be. Ezt követően ugyan mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de sokáig nem módosult az eredmény. Aztán az utolsó öt minutumban igazi gólesőt láthattak a szurkolók. Előbb Öreglaki Norbert, majd Dos Santos növelte a hazai fórt, majd a 39. percben Tóth Attila faragott a különbségen. Aztán a negyvenedik perc még két találatot tartogatott: Öreglaki és Rodrigues vette be a kaput. Utóbbi játékos ezzel stabilizálta az első helyét a góllövőlistán, a légiós már 20-szor volt eredményes ebben az idényben az NB I-ben.