Bényei Balázs: Szeretek az év végén kicsit én is lelassítani

Bényei Balázs korábban éveken keresztül meghatározó tagja volt a DVSC labdarúgócsapatának, a debreceni szurkolókkal a mai napig jó kapcsolatot ápol. Jelenleg a DEAC színeiben láthatjuk a pályán, de emellett tudatosan építgeti jövőjét, már edzőként a gyerekek edzésén is feltűnik, valamint a Debreceni Egyetem doktori iskolájában igyekszik továbbfejleszteni magát.

A futballista karácsony előtt látogatott el a Haon podcaststúdiójába. A H szektor legfrissebb részében többek között arról beszélgettünk vele, hogy az eddigi pályafutása során milyen nagy mérföldköveket kellett átugrania, és mi motiválja még mindig a játéktéren és azon kívül. Szó esett továbbá arról, hogy mennyire sokszínű és izgalmas élete van, az idejét miképp osztja be, és hogyan ünneplik majd a családdal a szilvesztert.

Először is mivel telnek a napjaid mostanság?

Mesterképzésen sportközgazdász szakon pontosan egy évvel ezelőtt végeztem, de nem elégedtem meg ennyivel, hisz rögtön felvételiztem a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájába. Addigi jó tanulmányi eredményeim miatt azonnal fel is vettek, és most gőzerővel készülök a vizsgákra, amiket szeretnék letudni minél hamarabb. Mint sokan tudják, mindezt amellett csinálom, hogy a DEAC labdarúgója is vagyok, és bár az őszi szezon véget ért, edzeni-mozogni ebben az időszakban is szoktam.

Egyre jellemzőbb a sportolók körében, hogy a tréningek mellett a tanulmányaikra is sok hangsúlyt fektetnek. Azonban annyira nem jellemző, hogy még a doktori iskolát is elvégezzék. Téged mi motivál még mindig?

Diplomadolgozatomban az okosstadionokat vizsgáltam. A téma annyira megfogott, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is részt vettem. Többek között ez az esemény is annyira nagy löketet adott, hogy a konzulensemmel egyeztetve arra jutottunk, még folytathatnám a tanulmányaimat. Próbálok a doktori iskolában is maradandót alkotni, fő motivációm, hogy a foci mellett még a sportág gazdasági oldalával is foglalkozhatok.

Röviden mit lehet tudni egyébként az okosstadionokról? Magyarországon van ilyen?

Tulajdonképpen olyan okosalkalmazások vannak a stadionokban, amelyek emelik a szolgáltatás minőségét. Ez egy egészen összetett rendszer, de például a büfé vagy a biztonság tekintetében is hasznos adatokkal szolgálnak. Ez egy nagyon új oldala a sportszolgáltatásoknak, az elmúlt egy évben is rengeteget fejlődött, és egyre több dolgot építenek a stadionokba. Magyarországon két topklub háza tájékán, a Ferencvárosnál és nyilván a Lokinál is vizsgálódtam. Még van hova fejlődni, de a Fradinál már elég jól alkalmazzák az okosrendszereket, és a kiszolgáló modulokat is rendkívül tudatosan építik be. Világszinten az ázsiaiak és az amerikaiak a legfejlettebbek, hihetetlen, mikkel találkozhatunk azokban a létesítményekben.

Mennyire sikerül beosztani az időd, hogyan néz ki általában egy napod?

Viszonylag sok időt töltök az egyetemen. Látom, hogy mennyi sportoló járkál az épületben, és annak nagyon örülök, hogy a DEAC mindenkit a tanulásra buzdít. Nemcsak utánpótlásban játszók, hanem NB I.-es kosarasok, jégkorongozók és más sportágak világbajnokai is szorgalmasan tanulnak. Nem egyszerű összeegyeztetni mindezt az edzésekkel, de aki igazán akarja, megvalósítható. Az egyetemnek a vezetősége, különösen a Sportmenedzsment Intézetnek az intézetvezető asszonya, Bácsné Bába Éva százszázalékos segítséget nyújt minden sportolónak, amely külön biztonságot ad számunkra.

Egy éve a Haonnak arról is beszéltél, hogy az edzőképzést is elvégzed. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban?

Egészen friss hír, hogy letudtam a C-licenszes vizsgám. Az ősszel kezdtem a tanfolyamot, és hál’ istennek sikeresen abszolváltam. Még továbbra sem elsődleges cél, hogy edzőként dolgozzak a jövőben, de azért ennek is megvan minden szépsége, varázsa. Szeretek a pályán, illetve a játéktér szélén is lenni. Szeretem, amikor kicsit átszellemülhetek, és igaz, hogy csak segédedzőként ténykedem jelenleg a DEAC-nál az U12-es csapatnál, de itt is át tudom magam adni annak az érzésnek, szeretnénk maradandót alkotni. Egyébként az oktatóm nagyon pozitív visszajelzéseket adott, így nem zárom ki a lehetőségét, hogy később komolyabb szinten is edzősködjek.

Mik az első tapasztalataid a gyerekekkel?

Élvezem velük a munkát, főleg hétköznap, az edzéseken vagyok velük. Jó látni azt, ahogy napról napra fejlődnek. Felnéznek ránk, mi pedig szeretnénk a lehető legtöbb tudást átadni nekik.

A két gyermekeddel is szoktál focizni?

Módjával, de még szép, hogy igen. Azért próbálom terelgetni őket valamilyen sport irányába, de szerencsére nem kell nagy erőfeszítéseket beletennem. Ha a nappali közepére kigurul egy labda, nem sokáig marad az érintetlenül. Kislányom egyelőre az, aki inkább rúgja, de szeretném, ha később ő a kézilabdát is kipróbálná. Kisfiamnál mindig kell, hogy legyen egy labda, és azzal játsszon.

Térjünk vissza egy kicsit vissza a múltba, egészen a te gyerekkorodig. Te mikor kezdtél futballozni, és milyen akadályokat kellett megugranod ahhoz, hogy profi labdarúgó legyél?

Még egészen korán, ötéves koromban a Kazinczy Ferenc óvodában kezdtem rúgni a bőrt. Az egyik barátom mondta, hogy jár edzésekre, és mivel a lakótelepen is állandóan fociztunk, szüleim támogatására én is elkezdtem. A mellettünk lévő általános iskola tornatermében mozogtunk, Berettyán Gyula bácsi volt az edzőnk. A lehetőségekhez mérten kihozták a maximumot, de volt rendesen kihívás, ugyanis az idősebbektől a fiatalabbakig mindenki együtt edzett. Tulajdonképpen ez inkább tömegsport volt, de valószínűleg a tanítónk miatt is hétről hétre egyre több gyerek járt oda. A következő szakember pedig már Mező József volt, aki foglalkozott velem a Loki Focisuliban. Utána még Kolozsi Sándornál nevelkedtem, és elérkezett az az időszak, mikor már a DVSC kötelékébe tartoztam, és végigjártam a korosztályos együtteseket. Antal István, Sándor Csaba, Gyarmati András kezei alatt mindig próbáltam magamból kihozni a maximumot, amely később eredményre is vezetett. Az NB III.-ban a Létavértessel is szép emlékeket éltem meg, a 2013/2014-es bajnokságot meg is nyertük, ám adminisztrációs hibák miatt a csapat mégsem jutott egy osztállyal feljebb, és aztán szétszéledtünk.

A felnőtteknél aztán már játszottál Mezőkövesden, majd Békéscsabán is, aztán a 2017/2018-as szezonban már a DVSC-ben bizonyíthattál. Hogyan élted meg azt, hogy először más csapatoknál kellett bizonyítanod, majd aztán mégis a Loki egyik alapembere lettél?

Elsőnek Pakson, ráadásul kezdőként léptem pályára, majd a Fradi ellen játszottunk, nem tudom szavakba önteni, mennyire boldog voltam, mikor megkaptam Herczeg Andrástól a bizalmat. Az első szezonom kiemelkedően jól alakult a Lokiban, elkerültek a sérülések, és még a Nemzeti Sport álomcsapatába is bekerültem. Jó érzés volt a fő debreceni csapatban bizonyítani, a pozitív élmények miatt mai napig libabőr fut át rajtam, ha arra gondolok, mennyien szurkolnak a sikerünknek.

És aztán meccsről meccsre pályára léptél, a szurkolók is egészen megszerettek. Emlékszem, mikor a 2018/2019-es bajnoki szezon végén kimentél az ultrákhoz a B középbe, és közösen ünnepeltél velük. 

Igen, az egy nagyon vicces, de nagyszerű, örökre szóló élmény. Nem is tudom, miért szaladtam ki egyből, és ragadtam magamhoz a megafont. 2019-ben bronzérmet nyertünk, és mivel a szurkolók is nagyon fontosak voltak a sikerben, szerettem volna velük örülni. A rólam készült képeket, ha a kezem ügyébe kerülnek, még mindig mosolyogva nézegetem.

A Lokival gyakorlatilag megéltél mindent, hiszen még annak a csapatnak is a tagja voltál, amely a következő esztendőben kiesett az élvonalból. Te hogyan élted meg azokat a napokat?

Voltunk hatalmas magasságban, és sajnos megéltünk nagy mélységet is. Előző nyáron még nem kevés néző előtt a Torinóval játszhattunk az Európa-liga selejtezőjében, és még jól is indult a szezonunk, de a vége mégis rémálommá vált. Ez egy nagyon fájó nap nekem is, és egy fekete nap a debreceni labdarúgás történetében. 

 Tény, hogy mikor a mostani csapatomhoz, a DEAC-hoz kerültem, voltak belső vívódásaim, és mentális okokból a klubváltás nem volt számomra zökkenőmentes. Azonban csak focizni akartam, és a minél több játékperc érdekében meg kellett hoznom ezt a döntést. Sajnos nem sokáig játszhattam, a pechszériám folytatódott, mivel egy óriási sérülést szenvedtem. Az ellenfél játékosa konkrétan letarolt, és szárkapocscsonttöréstől bokaszalag-szakadáson át minden bajom volt, amit csak el lehet képzelni. Ezt követően csupán szinte napra pontosan 14 hónap múlva léphettem pályára ismét. A sérülés hatását azért megérzem, főleg, ha az időjárás változik, de a focizásban szerencsére már nem befolyásol.

Jelenleg a 6. helyen telelhettek a DEAC csapatával az NB III.-ban. Hogyan értékeled az együttes eddigi teljesítményét? Mire lehet számítani tavasszal?

A csapatban jóval több van. Az előző években rendre a tabella első felében, a dobogón állhattunk, jó lenne, ha ez ismét így lenne. A rúgott és kapott gólok tekintetében egyaránt kell még fejlődnünk, de kellő koncentrációval és teljes beleadással csak előre léphetünk. Törekszem rá, és minden erőmmel továbbra is azon vagyok, hogy a csapat érdekeit szolgáljam. Próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy a klub szebb napokat éljen meg, és a jövőben is még sokáig tudjam segíteni a gárdát.

Tehát 33 évesen azon még nem agyalsz, hogy mikor hagysz fel a labdarúgással?

Hazudnék, ha azt mondanám, nem játszottam még el azzal gondolattal, hogy nem része a mindennapi életemnek a futball. Azonban ezt el se tudom képzelni, mert még mindig ugyanolyan motiváltan futballozok, és sok energiát teszek bele. Azt persze el tudnám képzelni, hogy a mínuszos vagy csapadékos időkben kihagyjak egy-egy edzést, de a mozgás az életem szerves része, nem bírom ki nélküle. Szeretek meccsre járni, és szívmelengető érzés, hogy még mindig rengetegen biztatnak. A DEAC meccseire sajnos nem járnak annyian, mint a Loki találkozóira, de remélem, ha jön a jó idő, egyre több debreceni szurkoló is feltűnik.

Alapvetően elég sokszínű vagy, aki egyszerre több dolgot is csinál, és minden téren a lehető legjobbat szeretnéd nyújtani. Szerinted milyen a személyiséged a pályán és azon kívül?

Annak ellenére, hogy a magánéletben kimondottan nyugodt vagyok, ez sokszor szöges ellentétben azzal, mikor futballozok. Még a 34. életévemnek a küszöbén is nagyon motivált vagyok minden téren, a pályán, az egyetemen, és mindenhol élek a szenvedélyemnek: a focinak. Úgy érzem, van egy olyan megítélésem, hogy velem szemben nem engedhetnek meg mindent a társak vagy az ellenfelek. Szeretek poénkodni, itt és ott is, mivel pedig megmondom mindig őszintén a véleményem, olykor megosztó a személyiségem. Azonban én így érzem jól magam, a klubnál és az egyetemen is van több barátom, akikre számíthatok, és persze a családommal is igyekszem minél több időt együtt tölteni.

Az ünnepek alatt, gondolom, te is pihenhetsz egy kicsit. Hogyan élitek meg a családdal ezt az időszakot?

Szeretem és megélem a karácsonyi időszakot, de nem tudnék mindennap végigsétálni például a főtéren az adventi forgatagon. A családnak az év minden pillanatában próbálok sok időt szentelni, de ilyenkor még többet együtt lehetünk. Ilyenkor én átgondolom az évet, milyen jó döntéseket hoztam, illetve mit tehettem volna másképp. Ebben az időszakban a finomabbnál finomabb ételeknek nem mondhatok nemet. 

Azonban a kötelező edzések mellett a szervezetem olykor igényli is a mozgást, gyakran futok vagy fallabdázok. Sose voltam a nagy bulizások híve, így a szilvesztert is nyugodtan ünnepeljük majd. Egy „durva” családos házibulit rendezünk, a gyerekek remélhetőleg jól eljátszanak majd egymással, és nekünk is lesz egy kis nyugalmunk. Szeretek az év végén kicsit én is lelassítani, a pillanatokat megélni – ezek is kellenek ahhoz, hogy a 2024-es évet majd újult erővel kezdjem.