Kézilabda

2023.11.28. 17:16

Olimpiai bajnok átlövő érkezik a Lokiba!

A játékos egyelőre a rehabilitációra koncentrál, hogy tökéletes állapotban térhessen vissza a pályára.

Haon.hu

Océane Sercien-Ugolin

Forrás: DVSC Schaeffler / dvsckezilabda.hu

A DVSC Schaeffler együttes egy sejtelmes képet osztott meg közösségi oldalán kedden délelőtt, miszerint komoly bejelentésre készülnek a nap folyamán: egy olimpiai bajnok kézilabdázóval erősítenek.
Nos, lehullt a lepel, a francia olimpiai bajnok Océane Sercien-Ugolin az, aki a nyáron csatlakozik majd a piros-fehérekhez – jelentette be a klub a hivatalos oldalán.

Legjobbkor jött a megkeresés

Oceane Sercien-Ugolin profi szerződést először 2016-ban, a Paris 92-vel kötött, mellyel 2017-ben már francia kupa döntőt játszott. A bajnokságban a párizsi csapat rendre a dobogón végzett, így folyamatosan szerepelhetett a nemzetközi kupákban is. 2020-ban igazolt a szlovén bajnok, és Bajnokok Ligája résztvevő RK Krim csapatába.

Rögtön az első szezonjában csapata második leggólerősebb játékosa volt, 65 találatot szerzett a Bajnokok Ligájában. 2022-ben szerződött a Vipers Kristiansand együtteséhez, mellyel első ottani évében BL-győztes lett.

Folyamatosan tagja volt a francia utánpótlás válogatottaknak. A felnőtt nemzeti csapattal 2020-ban olimpiai bajnok lett. Kétszeres szlovén bajnok, norvég bajnok és kupagyőztes. A 25 éves francia klasszis boldogan nyilatkozott a Loki honlapjának. 
– A legjobbkor érkezett a megkeresés. Már egyébként is váltani akartam, szerettem volna olyan csapathoz igazolni, ahol folyamatosan játéklehetőséget kaphatok és így tovább fejlődhetek. Amit a Debrecenről olvastam és amit a meccseiken láttam, az nagyon tetszett. Fiatal, tehetséges játékosai vannak, akik agilisak és ambiciózusak, nem véletlen, hogy a Bajnokok Ligájában is megállják a helyüket. A klub évről-évre folyamatosan fejlődik és komoly céljai vannak Európában. Nekem fontos, hogy minél többet legyek a pályán és kimondottan szeretem a kihívásokat, márpedig ez meglesz Debrecenben. Nagyon jól ismerem Cathyt, hiszen játszottam vele a francia válogatottban.

Alaposan kikérdeztem a csapatról, a városról, a lehetőségekről, a debreceni életérzésről, mindenről. Csupa jót mondott, így csak még könnyebb lett a döntés. Nyilván szerepet játszott, hiszen az idei Bajnokok Ligája szerepléssel már komoly híre lett a klubnak a nemzetközi porondon is.

Nagyon örülnék neki, ha jövőre is a BL-ben maradnánk, de akkor sincs nagy baj, ha nem sikerült. Szeretnék segíteni a csapatnak abban, hogy még jobb legyen. Szeretném, ha néhány éven belül Európa egyik legjobb együttese lenne a DVSC, és szeretnék részese lenni ennek a sztorinak. Egyelőre a rehabilitációra koncentrálok, hogy tökéletes állapotban térhessek vissza a pályára. Nyilván nagyon szeretnék ott lenni a válogatottal a vébén, de most az a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjön a sérülésem. A világbajnokságot így a tévéből fogom nézni és nagyon szurkolok majd a francia válogatottnak és a leendő csapattársaimnak is – mondta el a jobbátlövő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában