2023.11.03. 10:20
Janne Jokila: „A végsőkig kell koncentráni”
A szakember szerint a fiataloknak tanulni kell a hibáikból.
Mindvégig koncentrálnia kell a debreceni fiataloknak
Forrás: DEAC-archív
Egy igazán izgalmas, gólzáporos és fordulatos mérkőzés volt, amelyen az U18-as debreceni hokisoknak sikerült itthon tartaniuk azt a bizonyos három pontot – írta a deac.hu.
A vezetőedző, Janne Jokila elmondása szerint az első harmad volt a legjobb az ifik számára. Ekkor mindent az irányításuk alatt tartottak. Ezt követően pedig lassan, de elvesztették a fókuszt, így az ellenfél ezt kihasználta és elkezdtek ők gólokat lőni a második harmadban.
A játékosoknak meg kell tanulniuk, hogy egy jégkorong mérkőzést 60+ percen át játsszák és mindig készen kell állni arra, hogy ezt végig ki kell bírni. A játék végéhez közeledve ismét jobb helyzeteket alakítottak az ifik, így sikerült megnyerni a meccset. Remélhetően ebben a szezonban megtanulják, hogyan legyenek mentálisan kemények és kizökkenthetetlenek.