E-sport

2023.10.02. 14:52

Sikeres nyílt napon van túl a DEAC-Hackers

A napokban szerveztek nyílt napot a Nagyerdei Stadionjába, ahol az érdeklődők megismerhették a Debreceni Egyetem E-sport Központját, illetve a a DEAC E-sport szakosztályának működését is. A két nap alatt összesen nyolcvanan látogattak el a helyszínre.

Haon.hu

Sokakat érdekel az e-sport világa

Forrás: unideb.hu

A szakosztály és a központ azzal a céllal rendezte meg az e-sport nyílt napokat, hogy tagokat toborozzanak a jelenleg száz tagot számláló szakosztálynak, valamint betekintést engedjenek a modern létesítmény mindennapjaiba, legfőképpen a hallgatók körében.

– Nagyon sikeres volt a kezdeményezés, hiszen mindkét napon gyakorlatilag teltház volt. Külön öröm, hogy az összesen nyolcvan érdeklődőből hatvanan jelezték is, hogy szeretnének csatlakozni a DEAC E-sport szakosztályához, így hamarosan már 160 tagú lehet a DEAC-Hackers – mondta az egyetem honlapjának Sánta János, a Debreceni Egyetem E-sport Központjának igazgatója.

debrecen, debreceni egyetem, deac, e-sport
Az e-sportolók körében népszerű a League of Legends nevű játék
Forrás: unideb.hu

A fiatalok legfőképpen arra voltak kíváncsiak, milyen felszereltségű gépeken gyakorolhatnak és versenyezhetnek, milyen feltételekkel lehet azokat használni, ha betérnek a létesítménybe. Továbbá arra is, hogy milyen előnyökkel és kötelezettségekkel jár az, ha valaki a DEAC E-sport szakosztályának a tagja.

A nyílt napra ellátogattak olyan fiatalok, akik már szerepeltek az egyetemi bajnokságban, illetve ott érmes helyezést értek el és magasabb szinte emelnék az e-sport tudásukat, illetve a továbbiakban DEAC-színekben szeretnének versenyezni.

A nyílt napon az érdeklődők megismerkedhettek a DEAC e-sport edzőivel is és szabadon kipróbálhatták a gépeket és a konzolokat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában