Cristiano Ronaldóval is találkozott már a DEAC sajtófőnöke

A DEAC sajtófőnökének neve ismerősen csenghet a sportszeretők számára. Nyitrai Daniella 17 évig volt a DVSC sajtómunkatársa. A Loki abban az időszakban aranykorszakát élte, sorra nyerte a bajnoki címeket. Először igazi világsztár csapattal, a Manchester United ellen játszottak, majd később a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtábláján is érdekelt volt a Vasutas. A debreceni sajtós részese volt a sikeres időszaknak, s elmondása szerint felejthetetlen emlékeket szerzett. Az újságíró 2019-ben úgy döntött, vált, és a DEAC kommunikációjáért felel a jövőben. A Haonnak adott interjújában mesélt a kezdetekről, a DVSC-nél eltöltött időszakáról, a DEAC-hoz való csatlakozásáról, és azt is elárulta, melyik világklasszis futballistával beszélt egy Bajnok Ligája selejtezőt követően. 

Kezdjük az elején, mennyire volt tudatos, hogy sportújságíró leszel? 

Egyáltalán nem volt az, hiszen informatikusnak tanultam. Egy véletlen találkozásnak köszönhető, hogy újságírói pályára tévedtem. Szerettem a sportot, jártam a mérkőzésekre, és ennek kapcsán ismerkedtem meg Csubák Zoltánnal, aki egy cikket is írt rólam. Ő később Budapestre költözött egy munka miatt. Ebben az időszakban indult az NB1.hu hírportál, s őt kérték meg, hogy tudósítson a DVSC meccseiről, de fővárosi tartózkodása miatt ez nem volt kivitelezhető. Amikor hazajött látogatóba, összefutottunk az utcán, s megkérdezte, megadhatja-e a telefonszámomat a honlap főszerkesztőjének, Imre Mátyásnak. Ebből is látszik, hogy sokszor szerencse is kell, hogy az ember elinduljon egy úton. Például Halmai Balázs úgy került a DVSC-hez, hogy nálam töltötte a szakmai gyakorlatát. Ennek lejárta után beszélt a vezetőkkel, hogy maradna, de nem vették fel. Írt akkor nekem, hogy a jövőben sajnos szurkolóként lesz csak a lelátón. Elbúcsúztunk, majd eltelt egy év, és a sors úgy hozta, hogy kórházba kellett mennem egy műtétre. Mivel egyedül vittem a honlapot, kellett valaki, aki helyettesít, és rá gondoltam, mivel lelkesnek és megbízhatónak tűnt. Amíg bent feküdtem, tett egy újabb próbát, beszélt az akkori elnökkel, Szima Gáborral. Végül felvették, amit örömmel vettem, hiszen már 15 éve egyedül csináltam mindent. Néha ilyen apróságokon múlik egy ember sorsa. Ha akkor nem kellett volna kórházba mennem, vagy nem őt kérem meg, hogy helyettesítsen, hanem valaki mást, most nem dolgozna a DVSC-nél. Igaz ez rám is, ha Csubák Zoli nem velem fut össze az utcán, hanem egy másik szurkolóval, nem beszélgetnénk itt. Ezért is szoktam biztatni azokat, akik nem tudják, mihez kezdjenek, hogy sosem tudhatják, mikor hoz váratlan fordulatot az életük. 

Melyik volt az a pont, amikor érezted, van érzéked az újságíráshoz? 

Az NB1.hu-nál az egy idő után a telefonos tudósítások mellett cikkeket is kértek tőlem a DVSC-ről. Egyre jobban beleástam magam, és nagyon megtetszett. Az itt szerzett tapasztalatokat később tudtam kamatoztatni a Lokinál is. 

Hogy kerültél egyáltalán a DVSC-hez? 

Már korábban is volt egy Loki-honlap, de az nem hírportálként működött, csak alapinformációk voltak rajta. Mivel az NB1.hu-nál láttam, milyen nagy sikere tud lenni, ha napi több hír is felkerül az oldalra, beszéltem Szima Gáborral, és konkrét tervvel álltam elé. Belevágtunk. Rengeteg cikket írtam, számomra az olvasók kiszolgálása volt a legfontosabb. Este akkor feküdtem le nyugodtan, ha aznap jó sok tartalmat tudtam gyártani. 

Legtöbben nyilván a DVSC-nél eltöltött éveid alatt ismertek meg. 17 évet dolgoztál a Vasutas kötelékében. Milyen volt? 

Egy mondatban összefoglalva: frenetikus utazás volt. 

A Loki akkoriban aranykorszakát élte, milyen volt az ország legjobb csapatát képviselni? 

Megtisztelő. Bárhová mentünk, mindenhol szeretettel fogadtak. Idegenbe is jártam a csapattal, és minden stadionban mindent megtettek, hogy el tudjam végezni a munkámat. Ez nem csak annak volt köszönhető, hogy jól szerepelt a DVSC. A fociklubok sajtósai között mindig jó volt a kapcsolat, kölcsönösen segítettük egymást. Igaz ez médiára is, jóban voltam az újságíró kollégákkal, mind a mai napig előfordul, hogy a DVSC-vel kapcsolatban hívnak. 

Sok országba eljutottál a csapattal, rengeteg stadiont láttál. Melyik fogott meg legjobban? 

Talán az Old Trafford, mert az volt az első világhírű stadion, ahol jártam. A meccs előtti napon ott edzettünk, és amikor beléptem az akkor még üres stadionba, magával ragadott a látvány. Találkoztam Sir Alex Fergusonnal, akit senkinek sem kell bemutatni, és olyan játékosokkal is, mint Cristiano Ronaldo vagy Wayne Rooney. A portugál sztárral még váltottam is pár szót, mivel a meccset követő sajtótájékoztató után a Manchester United sajtófőnöke a mix zónába kísért engem, csak éppen belülre, a játékosok közé, majd otthagyott. Ezen poénkodott Ronaldo, plusz jót szórakozott azon, hogy nálam volt egy csomó ereklye, mert néhány játékosunk engem kért meg, vegyek már pár cuccot nekik a meccs előtt a klub shopjából. Azt sajnálom, hogy nem örökítettük meg a találkozást, bár ott abban a pillanatban ez nem is járt az eszemben. 

Egy debreceni sajtós ül az Old Trafford egyik páholyában...Libabőr? 

Az Oláh Gábor utcai stadion után éles váltás volt, de a meccs alatt túlságosan a munkámra koncentráltam. Ettől függetlenül felejthetetlen volt. Én amúgy minden idegenbeli meccs előtt, beleértve a nemzetközieket is, mindig azon idegeskedtem, lesz-e internet, áram, megfelelően tudok-e majd dolgozni, és ez elvett egy kicsit az élvezetből. Voltak negatív élményeim is, például Firenzében, a Fiorentina elleni BL-meccsen egyáltalán nem működött az internet. Még a mobilinternet sem, így csak több órával később, a hotelből tudtam kitenni a tudósítást. 

Összességében mit adott neked a DVSC? 

Sok élményt, örömet és bánatot. A Loki révén olyan országokba eljutottam, ahol nem biztos, hogy turistaként megfordultam volna. A sztárokról és edzőklasszisokról nem is beszélve. Sir Alex Ferguson mellett olyan edzőkkel találkozhattam, mint például Rafa Benítez, vagy Carlo Ancelotti, és olyan játékosokkal, mint Cristiano Ronaldo, Steven Gerrard, Rio Ferdinand. Sportújságíró munkám révén volt szerencsém találkozni David Beckhammel is. 

Több mint másfél évtized után azonban váltottál, s a DEAC sajtófeladatait vetted át… 

Amikor jelezték nekem, hogy DEAC-nál megüresedett ez a pozíció, másnap beszéltem a Debreceni Egyetem kancellárjával, Bács Zoltánnal, és végül megegyeztünk. Nagyon hálás vagyok neki, hogy lehetőséget adott. 

Könnyen ment a váltás? 

Egyáltalán nem, sőt nagyon megviselt, de mindenképpen meg kellett lépni, mert a DVSC-nél az utolsó pár évben már nem volt bennem motiváció. Azt éreztem, nem tudok újat adni a szurkolóknak, a klubnak, szóval kicsit kiégtem, ami látszott is a honlap színvonalán. Nem is feltétlen a DVSC-t volt nehéz magam mögött hagyni, hanem a Labdarúgó Akadémiát, ahol az irodám volt. Sokat foglalkoztam az utánpótlással is. A gyerekek, szülők, edzők nagyon közel kerültek a szívemhez, de szerencsére sok emberrel mind a mai napig tartom a kapcsolatot. A DEAC-nál hamar beilleszkedtem, és nagy élményekből itt sincs hiány. Számomra a jégkorongosok Magyar Kupa-győzelme, a futsalosok, kosarasok sikerei ugyanúgy mind örök emlékek lesznek számomra, mint a BL-meccsek. 

Akkor élvezed a fekete-fehéreknél a munkát? 

Igen, pedig eleinte féltem, hogy fogok ennyi szakosztállyal boldogulni, ugyanakkor kihívásnak is tekintettem. Számomra minden sportág fontos, nem csak a kiemeltek. A legjobb visszajelzés, amikor odajön hozzám egy kisebb szakosztály vezetője, vagy sportolója, és megköszöni, hogy ennyit foglalkozunk velük. Nagyon hálásak tudnak lenni. Engem ez motivál, hogy látom, milyen sokat jelent nekik, ha megjelennek a honlapon, és ezáltal a helyi, vagy országos médiában, hiszen rengeteg cikkünket átvesznek. 

Feltételezem, manapság már rutinból megoldod a napi teendőket… 

Azért mindig lehet újat tanulni, és itt a DEAC-nál a sok sportágnak köszönhetően ez meg is valósul. Szerencsére nem egyedül dolgozom, vannak nagyon ügyes kollégáim. Az én feladatom a sajtómegkeresések kezelése, forgatásokra járás, sajtótájékoztató levezetése, de persze cikkeket is írok. Igaz, nem meccstudósításokat, azokat a kollégáim megoldják, én csak akkor írok mérkőzést, ha helyettesítek. Ettől függetlenül nagyon sok DEAC-bajnokira elmegyek, mert érdekel a csapatok szereplése, emellett a lefújás után a helyi média képviselőinek segítek az interjúk elkészítésében. 

Említetted, hogy a DVSC mennyi mindent adott neked, a DEAC-nál mi a helyzet ebben a tekintetben? 

Sokat tanultam, hiszen most már nemcsak a fociban, hanem más sportágakban is otthonosabban mozgok. Jó, hogy az ember ennyi idő után is tud újat tanulni. Kiemelném azt is, hogy nagyon sok jó embert ismertem meg itt, a sportolókkal, edzőkkel, több irodai dolgozóval baráti a kapcsolatom. 

Milyen szakmai célkitűzéseid vannak még saját magaddal szemben? 

Sosem terveztem nagyon előre, szeretem a jelen pillanatot megélni és a jelenben a legjobbat nyújtani. Azt sem volt tudatos, hogy sportújságíró leszek. Jelenleg arra törekszem itt a DEAC-nál, hogy a klub kommunikációja rendben legyen és minden szakosztályunk eredményeiről beszámoljunk, senki sem maradhat ki. Hozzáteszem, ezzel nem csak én vagyok így, sokan teszünk érte. A mai világban a közösségi média ugyanolyan fontos, mint a honlap, és a klubnál ebbe is nagy energiát fektetnek. 

Ezek szerint a piros-fehér színeket átvette a fekete-fehér a szívedben? 

Azért van ott még piros is… Bő másfél évtizeden át a DVSC-nél végzett munkám volt az életem. Néha még ma is megkönnyezem, ha visszaemlékezem a Vasutasoknál eltöltött időszakra. Ezért sem járok Loki-meccsekre, túlságosan fájdalmas lenne, annak ellenére is, hogy az én döntésem volt a váltás. Talán egyszer ráveszem magam, hogy kimenjek, de most még nem megy. Pedig lehet, csak az első lépést kellene megtennem.