2023.09.06. 11:12
Győzelmet hozott a DEAC első hazai edzőmeccse
A második harmadban fordítottak az egyetemisták.
Első hazai edzőmeccsét megnyerte a DEAC
Forrás: Kiss Annamarie
Első hazai edzőmérkőzését játszotta le kedden este a DEAC hokicsapata a Debreceni Jégcsarnokban. A találkozóra szép számban látogattak ki a szurkolók, ugyanis ingyen lehetett megtekinteni az összecsapást. Az ellenfél az ugyancsak az Erste Ligában szereplő FEHA19 gárdája volt. Nem sült el rosszul a mérkőzés a debreceniek szempontjából, ugyanis sikerült nyerniük. A találkozó első harmadában hátrányba került a DEAC, Csollák Márkó volt eredményes a hetedik percben, ezzel előnnyel abszolválták a vendégek az aktuális etapot.
DEAC-FEHA19 jégkorong felkészülési mérkőzés
Fotók: Kiss AnnamarieA második játékrészben már volt hajdúsági válasz minderre: a 28. percben Kozma passzából Nicholas Rivera ütött gólt. Még ugyanabben a játékrészben fordított a Debrecen az álláson, ugyancsak Kozma Ferenc passzát ütötte be, ezúttal Mihalik András a 39. minutumban.
A záró 20 percben már nem született újabb gól, azonban a végén – mintegy gyakorlásképpen – 5-5 büntetőt ütött a két csapat. A házigazdák kettőt értékesítettek, viszont a fehérváriak egyet sem, mert Gönczi Lajos minden lövést hárított!
Felkészülési mérkőzés DEAC–FEHA19 2–1 (0–1, 2–0, 0–0) Gól: Rivera (28.), Mihalik (39.), illetve Csollák (7.) |