Labdarúgás

2023.08.06. 17:48

Szoboszlai Dominik édesapja is jelen volt Tisza Tibor rendezvényén

A TTM alapításának ötödik évfordulójára tartott rendezvényt az egykori DVSC-csatár.

Orosz Krisztofer

Forrás: Kiss Annamarie

Folyamatosan hangoztatják a szakemberek, hogy minél több időt kell edzésre szánni, egészen kiskortól, ha valaki komolyan gondolja a futballt. Tisza Tibor öt évvel ezelőtt nagyot álmodott, s létrehozta a Tisza Talent Management utánpótlásképző bázist. Azóta rengeteg szép sikert ért el az edző, aki az alapítás ötödik évfordulójára ünnepséget tartott Pallagon a TTM Groundon. Az egykori közönségkedvenc a Haonnak elmondta, büszke arra, hogy ilyen sok gyermeket megmozgat az általa megálmodott tehetségképzés. Továbbá hangsúlyozta: mindig boldogsággal tölti el, ha a számítógépes játékok helyett mozognak a gyerekek. – Őszintén, elérzékenyülök, amikor erről van szó. 2018-ban kezdtük, és nagyon büszke vagyok, hogy a saját pályánkon beszélhetek most. Amikor a pályafutásom végén jártam, azon gondolkoztam, mit kellene csinálni, ha annak vége lesz. Általában anno egy hétre álltam le, utána elkezdtem az egyéni edzéseket, s az egyik ilyen alkalomkor elhatároztam, vége és belevágok abba, amit most is csinálok. 

tisza-tibor-szoboszlai-dominik-haon-sport-hajdu-bihar-labdarugas
Forrás: Kiss Annamarie

Egyre nagyobb stábbal dolgozunk, aminek nagyon örülök. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem az egyesületek ellen, hanem mellette dolgozunk. Mindig azt preferálom, hogy a tabletek és különböző elektronikus cuccok helyett mozogjanak. Ha például van egy játékos, aki tehetséges, de 90 százalékban ugyanolyan, mint a többi, akkor mi tudjuk hozzátenni azt a pluszt, ami miatt esetleg kiemelkedhet majd.

 Az egyik legemlékezetesebb pillanatom az volt, amikor karácsony környékén az egyik szülő meg akarta ajándékozni gyermekeit, de megkérdezte tőlük, hogy tablet vagy egy fél éves képzés nálam. A srácok egyből rávágták, tréningekre szeretnének járni – fogalmazott a korábbi futballista, aki hozzátette: kifejezetten büszke arra, hogy voltak és vannak olyan tehetségeik, akik külföldi szerződést kaptak vagy válogatottak lettek. 

Szoboszlai Dominik édesapja is jelen volt 

Ugyan ki ne tudná, hogy egy hónappal ezelőtt Szoboszlai Dominik hatalmasat lépett előre az egész magyar futball szempontjából: mintegy 75 millió euróért Liverpoolba szerződött a válogatott csapatkapitánya. Édesapja, Szoboszlai Zsolt is jelen volt az eseményen, aki kiemelte: remek kezdeményezésnek tartja Tisza Tibor akadémiáját. – Fantasztikus dolognak tartom, amit Tibi létrehozott. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy edzésen is véges az idő, nem tud az edző mindenre kitérni.

 Főleg, ha arra gondolunk, mennyien vannak egy-egy csapat foglalkozásán. Mindig azt hangoztatom, hogy minél több gyerek minél többet foglalkozzon a labdarúgással.

Ha van rá igény és a fiatalok meg is tudják tölteni tartalommal, akkor minimum napi 4 órát foglalkozzanak a labdával a srácok – fogalmazott a szakember. 

tisza-tibor-szoboszlai-dominik-haon-sport-hajdu-bihar-labdarugas
Forrás: Kiss Annamarie

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában