Labdarúgás

2023.08.20. 19:20

Hatalmas öröm az első megszerzett gól a DEAC ifjú játékosának

Papp G. Benedek a mérkőzés elején egyenlíteni tudott a REAC ellen.

Haon.hu

Papp G. Benedek

Forrás: DEAC

Gyors gólváltás vezette fel a vasárnap délutáni REAC–DEAC bajnoki mérkőzést, melyet az NB III. Északkeleti csoportjának 4. körében rendeztek meg. A debreceni csapat a második percben kénytelen volt középkezdéshez felállni, azonban a negyedik minutumban Papp G. Benedek jóvoltából máris egyenlő volt az állás, a 18 éves Tóth Sándor 75. percben szerzett találatával pedig kialakult az 1–2-es végeredmény. A Debreceni Egyetem megérdemelten hozta el a három pontot Rákospalotáról, ennek és a góljának is örvendezett Papp G. Benedek - írja a DEAC honlapja. 

– A kánikula ismét rányomta a bélyegét a mérkőzésre – kezdte az értékelést 20 esztendős játékos. – Szerencsére, a korai bekapott gólra gyorsan tudtunk reagálni, aztán az első félidő tulajdonképpen jelentősebb helyzet nélkül zajlott le. A találatom? Egy nagy bedobást követően lecsorgott a labda, pont elém pattant, én pedig közelről berúgtam a kapuba. A gólöröm után kicsit mérges voltam, mert a hangosbemondó Soltész Jánost nevezte meg a találat szerzőjeként. A viccet félretéve, ez teljesen mindegy, a lényeg, hogy nyertünk. Az pedig plusz öröm, hogy meg tudtam rúgni az első gólomat a DEAC-ban. A játékunk minőségében van még hova fejlődnünk, ám az mutatja a csapat erejét, hogy negyedórával a vége előtt sikerült megszereznünk a győztes találatot, azaz nem adtuk fel egy percig sem, és mentünk előre végig. Úgy vélem, remekül szálltak be a cserék, nagyon örülünk a három pontnak – fogalmazott a labdarúgó.

Papp G. Benedektől megkérdezte a csapat honlapja, mit lehet tudni Trencsényi Bencéről, aki egy óra elteltével állt be csereként, de csak néhány perc jutott neki a REAC ellen, ugyanis sérülés miatt le kellett hozni őt.

– Rosszul ért talajt, ennek következtében megsérült a bokája. Szerencsére nagyobb volt az ijedelem, mint maga a probléma, mert amikor hazaértünk, a buszról már segítség nélkül bicegett le – jelezte a középpályás, aki szót ejtett a szombaton esedékes, Hatvan elleni hazai kupameccsről is.

– Nemrég kikaptunk a bajnokságban a hatvaniaktól, itt az alkalom, hogy ezért visszavágjunk nekik, és ez külön pikantériát kölcsönöz a MOL Magyar Kupa-találkozónak. Nagyon fontos számunkra ez a sorozat is, szeretnénk továbbjutni, hazai környezetben is játszunk, szóval ez bőven elegendő motiváció számunkra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában