Futsal

2023.07.15. 11:37

Újra a DEAC játékosa Siska Gergő

A rutinos futsalos jól ismeri a Debreceni Egyetem alakulatának új vezetőedzőjét, ugyanis korábban Berettyóújfaluban vele ünnepelhetett bajnoki címet.

Haon.hu

Siska Gergő újra Debrecenben

Forrás: deac.hu

Siska Gergő a következő idényben ismét a DEAC férfi futsalcsapatát erősíti. A rutinos center két évet követően 2022-ben igazolt Debrecenből a Nyírbátorhoz. A 33 esztendős játékos a legutóbbi szezonban tíz góllal segítette a nyírbátoriakat, akik végül a tizedik helyen zártak az élvonalban – olvasható a DEAC honlapján.

– Ezer szállal kötődöm Debrecenhez, így tavaly fájó szívvel távoztam. Nagyon boldog vagyok, hogy idén újra a DEAC-ot erősíthetem. Szeretnék meghatározó egyénisége lenni a gárdának, emellett próbálok segíteni a fiataloknak. 

Átalakult a keretünk, több kulcsember eligazolt, amit sajnálok, ám ez a profi sportban benne van a pakliban. Ettől függetlenül bizakodva várom az új szezont, szerintem a rutinos játékosok és az ifjú tehetségek remek elegyet alkotnak majd.

Jól ismerem Tihanyi Csaba vezetőedzőt, hiszen korábban a Berettyóújfaluban a csapattársam volt, 2014-ben közösen nyertünk bajnokságot. Már ekkor lenyűgözött az elhivatottsága és győzni akarása – nyilatkozta Siska Gergő.

Feltöltődött, jöhet a munka

A DEAC régi-új futsalosa a nyári szünet alatt Horvátországban igyekezett feltöltődni. – Egy hetet töltöttem a családommal Novaljában. Kiválóan éreztük magunkat, bár nagyon gyorsan repült az idő. Szerencsére sokat strandolhattunk, ugyanis gyakorlatilag végig remek volt az időjárás – zárta mondandóját Siska Gergő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában