Labdarúgás

2023.07.16. 13:47

Klubot váltott a Loki sportigazgatója

Haon.hu

Hayk Hovakimyan

Forrás: Napló-archív

Fotó: KISS ANNAMARIE

Hayk Hovakimyan belépett a 30-asok klubjába, ugyanis ma ünnepli 30. születésnapját. A DVSC örmény sportigazgatója egy éve dolgozik a debreceni klub sikeréért. A piros-fehér egyesület Facebook-posztban köszöntötte az igazgatót. Hayk Hovakimyan már Debrecenbe érkezésekor is nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezett, dolgozott többek között a Paris FC és az FC Noah sportigazgatóságán is.

A DVSC nemrégiben két évvel meghosszabbította sportigazgató szerződését. Az örmény szakemberrel interjút is készített a klubja, melyben elmondta, szeretnék visszaszerezni a klub hírnevét és legalább két olyan „himnusz” van, amit hallani szeretnéknek a Nagyerdei Stadionban.

Kiderült, Hovakimyan azon van, hogy elsajátítsa a magyar nyelvet, mely elismerte, nehezen megy számára. „Nagyon szeretem a várost, megvannak a kedvenc helyeim, ahová a feleségemmel szoktunk járni. A két legnagyobb kedvencem azonban a Nagyerdei Stadion és Pallag. Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy tagja lehetek egy 121 éves történelemmel rendelkező klubnak, ami egyben megtiszteltetést és óriási felelősséget is jelent!” – nyilatkozta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában