Mennyei megyei

2023.07.20. 09:17

Bende Tibor: Felkészültünk az első osztályra

A Nagyrábé együttese a következő szezont a legmagasabb megyei osztályban kezdi el.

Orosz Krisztofer

Forrás: Napló-archív

Zajlik az élet a Hajdú-Bihar vármegyei futballban, hiszen már több mint egy hónapja véget értek a bajnokság küzdelmei, azonban mégsem a másodosztály bajnoka szerepelhet jövőre a legmagasabb amatőr osztályban. Eredetileg a Nyírmártonfalva lett az aranyérmes a megye II.-ben, mégis a Nagyrábé csapata lesz ott a legjobbak között. A keddi bejelentést követően a Haonnak sikerült elérnie az együttes vezetőedzőjét, Bende Tibort, aki mindenekelőtt az előző idényről nyilatkozott. – Az alapszakasz jól sikerült, elsőként jutottunk a rájátszásba a Hajdúhadház előtt, sőt még pontelőnyben is voltunk a többiekkel szemben. Az erőviszonyok hamar kirajzolódtak, fel kellett vennünk a versenyt, Nyilván, aki bajnok akar lenni, mindenkit meg kell vernie. 

Egy-egy gólon múlt sokszor a sorsunk, de ezeket nem mi szereztük, így lecsúsztunk az aranyéremről. Kicsit csalódás is magunkkal szemben, ahol végeztünk, viszont játékban büszke vagyok a csapatomra. 

Lehet, ha most újrajátszanánk a találkozókat, mi nyernénk. Sokat kellett várnunk, mi lesz a sorsunk, de szerencsére így alakult – fogalmazott a tréner. 

Erre készültek 

Mondani sem kell, azok az együttesek, akik hasonlóan jártak az elmúlt bajnokságokban szerte az országban, mekkora nehézséget is jelenthetett, hogy egy osztállyal fentebb kellett bizonyítaniuk. Sokat segíthet ilyenkor, ha a vezetőik tisztában vannak a realitásokkal, s már eleve úgy készülnek, hogy a legjobbak között kell küzdeniük. A tréner elárulta, sejették, hogy ez a forgatókönyv fog megvalósulni, ennek megfelelően kezdték az alapozást és erősítették meg a keretet. – Ahhoz, hogy a megye I.-ben indulj, határidőre le kell adni határidőre a licenszet, ebben mi gyorsak voltunk, a szakértők pedig elfogadták a papírjainkat. 

A riválisaink vagy lecsúsztak róla, vagy eleve nem akartak indulni, vagy nem feleltek meg a feltételeknek, pontosan nem tudom, de a lényeg, hogy jövőre mi is a legmagasabb megyei osztályban szereplük majd, amelynek nagyon örülök. Nem voltunk annyira meglepve, úgy készültünk, hogy ez lesz a végkifejlett. Amennyiben nem így tettünk volna, akkor hatalmas lenne most a gond és szólna is az a bizonyos gong.

Ennek megfelelően igyekeztünk úgy szervezni a felkészülésünket, hogy alkalmasak legyünk egy osztállyal feljebb is bizonyítani. Nyilván, erősítünk, de azon az állásponton vagyunk, hogy akik kiharcolták a feljutást, velünk legyenek a következő szezonban is, hiszen megérdemlik – mondta a fiatal szakember, majd hangsúlyozta: újoncként az elsődleges céljuk a bennmaradás lesz, amiért mindent meg fognak tenni. 

Végezetül Bende Tibor elmondta, egy osztállyal fentebb több olyan együttes van, akik kezdeményezőek és játszák a futballt, valamint a tavaszi szezonban is játszottak már megyei I.-es együttesekkel, amelyek jó erőpróbáknak bizonyultak. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában