2023.06.20. 16:14
Az első fecske: középpályást igazolt a Loki
Vajda Botond a DVSC első nyári igazolása
Forrás: DVSC
Amit portálunkon korábban már jeleztünk, valóra vált: leigazolta a DVSC a Diósgyőrben nevelkedett, 19 éves Vajda Botondot. A Vasutas első nyári igazolása 15 alkalommal lépett pályára az NB II.-ben, a tavaszi idényt a Tiszakécske csapatánál töltötte – jelentették be hivatalos oldalukon a piros-fehérek.
Az U19-es válogatottban is figyelembe vett, Felvidékről származó labdarúgó az MLSZ fiatalszabályának is megfelel. A leginkább a pálya bal oldalán számításba vehető játékost jelenleg 100 ezer euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt oldal.
Vajda az első érkezője a Lokomotívnak, hiszen eddig csak távozói voltak a hajdúságiaknak: a Ferencvárosnak – a Transfermarkt szerint 1.2 millió euróért – eladott középpályás Baráth Péter, a gárdából fokozatosan kiszoruló, így két idény után távozó francia középső védő Sylvain Deslandes és a télen érkezett, de a klubnál sok sót nem evett török-német középpályás Okan Aydin.
MSZ