Kézilabda

2023.06.27. 15:35

Nagy Nóra: Remek visszajelzés, hogy hozzám került a díj

A DVSC Kézilabda Akadémián a tavalyi szezon legjobbjait választották meg.

Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia-archív

Eltelt egy újabb szezon, amely sok szép emléket és eredményt hozott. Az évad végén ezúttal is megválasztották DVSC Kézilabda Akadémia szakemberei a legjobb akadémistákat az adott korosztályokban, versenysorozatokban. A szezon legjobb NB I/B-s játékosa Nagy Nóra lett, akit éppen a nyaralása alatt sikerült mikrofonvégre kapnia a Haonnak. A játékos úgy fogalmazott, tudták, hogy nehéz idény elé néznek, de összességében sikerült helytállniuk a bajnokságban. – Tudtuk, hogy nem lesz könnyő szezonunk, hiszen nagyon fiatal volt a csapatunk. Mondhatni, hogy tanulóévként fogtuk fel a tavalyi esztendőt. 

Az első félévben akadtak olyan vereségeink, amik nüanszokon múltak, de ez lehet, hogy a kevés rutin miatt volt. Tavasszal azonban tudtunk javítani, s az olyan találkozókat, amiket hónapokkal azelőtt elbuktunk, sikerült megnyerni.

Egyéni és csapatszinten is sokat fejlődtünk, s a hetedik helyre okkal lehetünk büszkék – nyilatkozta a kézilabdázó. 

Meghálálná a bizalmat 

Annál aligha van nagyobb elismerés egy fiatal sportolónak, ha megválasztják az idény legjobb játékosává. Legyen szó bármely sportágról, mindig hatalmas megtiszteltetés, ha így díjazzák egy tehetség egész éves teljesítményét. Nagy Nóra portálunknak elmondta, miként éli meg, hogy neki szavaztak bizalmat. – Elképesztően örültem neki, hogy engem választottak a legjobb játékosnak. Ez volt az első éven Debrecenben, s úgy érzem, az első félévben nem tudtam kihozni magamból azt, ami bennem volt. A bajnokság második részére azonban vezetőedzőnk segítségével sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, ami elégnek bizonyult az elismeréshez. 

Remek csapat volt nálunk, így nem csak az én érdemem ez, mindenki kellett a sikerekhez. Nem vagyok olyan típus, aki megelégszik ennyivel, inkább úgy fognám fel, hogy jó visszajelzés ez a pályafutásom eddigi szakaszára nézve. Sok erőt tudok meríteni ebből, s természetesen az is motivál, hogy egyszer akár a felnőttek között is bemutatkozhassak.

Arról pedig nem kell különösebben beszélni, hogy a felnőttek jövőre a Bajnokok Ligájában játszanak majd, óriási álmom, hogy egyszer pályára léphessek a sorozatban. Minden nap és minden edzésen ezért fogok dolgozni – mondta. 

OK 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában