Megyei osztályozó

2023.06.05. 17:30

Bereczky Bence: „Még sosem voltak ennyien a Monostorpályi meccsén”

A hajdú-bihari együttes vezetőedzője a csapatát dicsérte, de felhívta a figyelmet, hogy pokolian nehéz visszavágó vár rájuk.

A Monostorpályi SE a lefújást követően együtt ünnepelt a közönséggel | Forrás: Czinege Melinda

Története talán legfontosabb párharcát kezdte meg a Monostorpályi SE focicsapata vasárnap délután. A hajdú-bihari megyei I. osztály bajnoka a borsodi elsővel, a Cigánd SE-vel játszik osztályozót az NB III.-ba való feljutásért. Az első találkozót Monostorpályiban játszották a csapatok, ahol a Vágó András Sporttelepen több mint ezren gyűltek össze – talán még soha nem is voltak ennyien az együttes mérkőzésén. A vendég vezetés ellenére a hazaiak a végére megfordították a meccset és 2–1-re nyertek, így egy gólos előnnyel utazhatnak majd vasárnap Cigándra.

Az összecsapást követően a vezetőedző, Bereczky Bence nyilatkozott portálunknak. – Még talán sosem voltak ennyien a sportpályánkon, több mint ezer ember is itt lehetett,  emiatt kicsit megilletődtek a fiúk az elején. Pontrúgásból kaptunk egy gólt, de aztán magunkra találtunk és mi is egy rögzített szituációt követően egyenlítettünk. Az első félidő végéig szerintem domináltuk a találkozót, a szünetet követően pedig kicsit visszább álltunk, de kontrákból több lehetőség is adódott a srácok előtt.

Talán furcsa ezt mondani, de kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, mert gólokkal kellett volna nyernünk

– vélekedett.
 

Bereckzy Bence | Forrás: Czinege Melinda

A fiatal szakemberre jellemző, hogy együtt él a játékkal és ezer fokon ég. Ehhez képest ezúttal meglehetősen csendesen figyelte a vonal mellől az eseményeket – főleg a mérkőzést tétjéhez képest. –

Bevallom, hogy a találkozót megelőzően nagyon izgultam, nagyon kíváncsi voltam, hogy mire képes a csapatom egy ilyen nagy presztízsű meccsen.

A kezdő sípszót követően azonban megnyugodtam. Ehhez hozzájárult persze az is, hogy a fiúk mintaszerűen mindent megcsináltak, amit kértem tőlük az edzéseken, fegyelmezetten és koncentráltan futballoztak. Ezért nem igazán volt miért idegeskedni, ráadásul a játékvezetés is kiváló volt – tette hozzá. 

A vezetőedző úgy fogalmazott, hogy igazán sok tanulságot nem tudott levonni a találkozóból. – Úgy éreztem, hogy a vendégek nem nagyon akartak futballozni ezen a pályán. Náluk NB II.-es minőségű a játéktér, gondolom, hogy otthon jobban tudnak majd játszani, gyorsabban fogják járatni a labdát.

Az egy teljesen más meccs lesz, ezért lehet, hogy nekünk is kicsit másabb felfogásban kell majd futballoznunk, de ezt a héten még kitaláljuk a csapattal, hogy mi lesz a nyerő taktika

– fogalmazott. Hozzátette, bízik benne, hogy nagyon sokan elkísérik majd őket Borsodba.

A két felvonásos párharc első összecsapását követően 2–1-es előnnyel érkezik majd a Monostorpályi SE Cigándra vasárnap délután. Bereczky Bence kihangsúlyozta, biztos benne, hogy pokolian nehéz összecsapás vár rájuk, hiszen hazai pályán nagyon erős az ellenfél. Hozzátette, emellett mindent meg fognak tenni a feljutás érdekében.

Bakos Attila

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában