Több százan tekertek együtt

2023.06.03. 19:36

A biciklizésről szólt a szombat Debrecenben – fotókkal

A belvárosban kezdődött és a DebEx-parkban látványos bemutatókkal végződött a Bringás Roadshow.

Forrás: Kiss Annamarie

Debrecenben ismét a kerékpározás volt a főszerepben szombaton egész nap. A Bringás Roadshow elnevezésű program a Baltazár Dezső téren indult, ahol közös bemelegítéssel, bringás reggelivel és triálbemutatóval várták a szervezők az érdeklődőket. A biciklisek ezt követően közösen, rendőri felvezetéssel tekertek ki a Derék utcára, a nemrég átadott, jégcsarnok mögötti Debreceni Extrémsport Parkba.

A DebExben számos program várta a kilátogatókat, erről Vígh Tamás, az esemény egyik főszervezője beszélt portálunknak a helyszínen. – 2018 óta rendeztünk ilyen Bringás Roadshow-kat, és ez volt ennek a ciklusnak a záróeseménye, amelynek keretein belül bejártuk a nyugati városrész új kerékpárút-hálózatát. Igaz, a kiemelten nagy létszám miatt – több százan voltunk – a rendőrség javaslatára közúton közlekedtünk, hogy biztonságosabb legyen – fogalmazott.

Bárki kipróbálhatta

– A DebExes programoknak pedig az volt a célja, hogy ha már van itt egy ilyen európai szinten is minőségi park, akkor minél több mindenkinek mutassuk meg.

Ez egy kiváló alkalom volt annak, akiben csak a gondolat is felmerült, hogy kipróbálná a triált, a bmx-et vagy a gördeszkázást, mert ezúttal szakavatott segítség mellett tehette meg

– mondta. – Népszerű volt az úgynevezett „pumpapálya”, amely ovális kialakítású, és kicsi dombokból áll. Ez azoknak is hasznos volt, akik csak a kerékpárkezelésüket szerették volna próbára tenni – jegyezte meg.

Debrecen extrém sport park Haon
Forrás: Kiss Annamarie

Kedvcsinálóképpen több, már tapasztalt sportoló tartott bemutatót, és ezeken keresztül ismertették a szervezők, hogy miként kell megfelelően használni a park különböző elemeit. – Csináltunk három ügyességi pályát, amik más-más készségeket fejlesztettek. De

nem csak extrém sporttal kapcsolatos programokkal készültünk, hiszen célul tűztük ki, hogy a biciklire pattanókat minél biztonságosabb közlekedésre neveljük. Ezért kiállított autókon prezentáltuk azokat a holttereket, ahol a vezetők nem látnak bennünket.

A rendőrség is létrehozott egy ideiglenes KRESZ-pályát, ott is kipróbálhatta mindenki a tudását – tette hozzá.

Debrecen extrém sport park Haon
Forrás: Kiss Annamarie

Egyre többen használják

Vígh Tamás nemcsak rendezvényszervezőként, hanem szakmai vezetőként is részt vesz a Debreceni Extrémsport Park munkájában. Arról érdeklődtünk nála, hogy a lassan három hónapja átadott létesítmény mekkora népszerűségnek örvend a sportolók körében. – Természetesen a hétvégék erősebbek, mint a hétköznapok. Azonban lassan kezdődik a nyári szünet, véget ér a vizsgaidőszak, úgyhogy a potenciális vendégeknek hamarosan felszabadul az idejük. De hétvégente eddig is akár 120-130-an is összegyűltek gyakorolni.

Örömteli, hogy egyre több kezdőt látunk, akik talán a helyszín hatására is döntöttek úgy, hogy kipróbálják valamelyik sportágat

– fogalmazott.

Triálverseny tavaly szeptemberben a Kossuth téren
Forrás: Haon-archív

A szakember végül elárulta, hogy igazi látványosságra készülnek Debrecen egy ikonikus helyszínén.  – Június utolsó hétvégéjén a Nagytemplom előtt lesz a Triál országos bajnokság, ami hazánk legmagasabb besorolású versenye. Szeretnénk Magyarország legnívósabb viadalát megrendezni, több külföldi mellett a legjobb magyar kerékpárosok mérik majd össze erejüket egymással – mondta. Vígh Tamásék már tavaly szeptemberben is szerveztek egy Magyar Kupát a főtéren, ám ahogy fogalmazott az szárnypróbálgatás volt, ezúttal magasabbra szeretnék tenni a lécet.

Bakos Attila

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában