A nulláról kezdték, most milliók nézik a debreceni floorballos és párja főzővideóit

Mi kell ahhoz, hogy valaki az élet minden területén sikeres tudjon lenni? Biztos recept erre sajnos nincs, azonban ahogy az a Varga Gergővel való beszélgetés során is kiderült, mindennek a belefektetett munka az alapja. A DEAC floorballegyüttesének csapatkapitánya sok szép sikert élt már meg a sportban. A magánélete is stabil alapokon áll, Enikővel évek óta alkotnak egy párt, és immár két kislány boldog szülei. Emellett pedig az üzleti életben is sínen van a közös vállalkozásuk, a GastroHobbi. 

Évek óta töretlen a GastroHobbi népszerűsége. Mi lehet ennek az oka?

A Facebook mellett az Instagramon és a TikTokon is sokan követnek minket, összesen mintegy másfél millió ember, vagyis a GastroHobbi az ország egyik legnagyobb és legnézettebb közösségi főzőcsatornája. Havonta 5-10 millió megtekintés van a videóinkon. Évente minimum két új könyvvel jelentkezünk, azokat is nagyon szeretik. Úgy gondoljuk, a sikerünk egyik kulcsa az egyszerűség, nem új dolgokat találunk ki, hanem már jól bevált ötleteket adunk. Alternatívákat mutatunk, hogy mikor hazamegy valaki mondjuk este a munka után, ne egyből az jusson eszébe, hogy rendeljen egy pizzát, hanem hogy megnézze a receptjeinket, és összedobjon valami gyorsan és könnyen elkészíthető ételt. Sok tartalommal szoktunk jelentkezni, és mindig rengeteg interakció követi a bejegyzéseinket. 

Igazi sikersztori a tiétek. Mondhatjuk, hogy a hobbinak induló kezdeményezésetek mára odáig fejlődött, hogy az lett a fő bevételi forrásotok?

Az évek során szépen kinőtte magát az ötletünk, az továbbra is fennáll, hogy a párom főz, azonban mivel van egy profin berendezett stúdiónk, így már a videózás része is leegyszerűsödött, rám már más feladatok hárulnak, én felelek a marketingért, a partnereinkkel való kapcsolattartásért, a könyveink menedzseléséért. A cégünk fő bevételi forrása a kiadványainkból van, valamint a különböző együttműködésekből. Dolgoztunk már együtt a Foodpandával, a Kométával, a Samsunggal, partnerünk a Heinz, a Heineken, a Rio Mare, a Monini, és még sorolhatnám. Folyamatosan vannak megkereséseink, de nem mindenkivel kerülünk partneri kapcsolatba, ugyanis számunkra ezen a téren is fontos a hitelesség, abba nem megyünk bele, hogy olyan terméket reklámozzunk, amit egyébként nem is használunk. A hosszú távú kapcsolatokban hiszünk, melyek legalább egy évre szólnak.

Azon túl, hogy felkapták az oldalt, azért ha jól sejtem, egy jól átgondolt stratégia is társult hozzá idővel.

A Fazekas Mihály Gimnáziumba jártam spanyol kéttannyelvű szakra, aztán Egerbe kerültem, sportszervező szakirányon tanultam, vagyis a tanulmányaim nem vágtak egybe azzal, amit most csinálok, mindent autodidakta módon sajátítottam el. A marketing mindig is érdekelt, aztán 21 évesen jött egy lehetőség, a floorball mellett állást is ajánlottak. Nagyjából akkoriban indult el a Facebook is, fontossá vált a cégeknek is, hogy jelen legyenek a közösségi oldalakon. Ráfeküdtem a témára, rengeteget olvastam róla, próbálkoztam, hibáztam, okultam belőle, és folyamatosan fejlődtem. Szakértővé váltam ezen a területen, és ezt kamatoztatom most a GastroHobbi esetében. Láttuk a párommal, Encivel, milyen tartalmakat kell készítenünk, figyeltük az emberek visszajelzéseit, hogy mi az, ami tetszik nekik. Az első pár évben csak úgy szeretemből csináltuk, Enci gluténérzékeny, így olyan ételeket készített. Fotózgattuk, telefonnal videóztuk, és így is folyamatosan nőtt a követőink száma. Jött pár megkeresés is, és elkezdtük mi is egyre komolyabban venni. Befektettünk profi kamerákba, próbáltuk visszaforgatni a nyereséget, hogy fejlődhessünk. Eleinte csak lefotóztuk az elkészült ételeket, és mellétettük a receptet, azonban rájöttünk, hogy mennyit számít a videó. Sokkal több ingert vált ki az emberekből, ha látják a folyamatot, lépésről lépésre. Mikor ez az egész elindult, még Budapesten éltünk, ott dolgoztunk, ez egy szerelemprojekt volt. A nulláról kezdtük, és nagyon sok munka van benne, hogy most itt tartunk. Mára már Debrecenben rendeztük be a főhadiszállásunkat, szuper belvárosi környezetben van a főzőstúdiónk, és az irodánk is. Vannak munkatársaink, és folyamatban van a külföldi terjeszkedés.

Sportolóként mennyire nehéz odafigyelni számodra az étkezésre, mikor a párod olyan ínycsiklandozó ételeket készít?

Én főzni nem tudok, enni annál inkább szeretek. Figyelek rá, hogy egészségesen táplálkozzak, nemcsak amiatt, mert sportoló vagyok, hanem szerintem ez egyébként is fontos. Természetesen velem is előfordul, hogy a McDonald’s-ban eszek, például mikor éjszaka jövünk haza egy meccsről, és megállunk, de alapvetően próbálom kerülni a gyorskajákat. Nagy szerencsém van, hogy Enci erre is odafigyel, és nem a GastroHobbi miatt. Mert ugye ott mi nem diétás ételeket készítünk, hanem csak ötleteket adunk, amiket az ember a saját ízlésére tud formálni. 

Nem sínyli meg a kapcsolatotok a közös munkát?

A kapcsolatokon mindig dolgozni kell, attól függetlenül, hogy együtt dolgozik-e egy pár, vagy sem. A közös sikerek, mikor együtt értek el valamit, sokat jelentenek, abból lehet építkezni. Mindenbe munkát kell tenni, ez alól a párkapcsolatok sem kivételek. Az is fontos, hogy ha nem ért egyet két ember, akkor azt meg tudják beszélni. Mind a ketten elvárjuk a másiktól, hogy ha hülyeséget mond, vagy tesz az egyikünk, a másik azt jelezze. Szükség van a normális és építő jellegű konfrontációra a magánéletben és a munkában is.

Hogy jött az életedbe a floorball?

Olyan 13 éves koromban kezdtem el floorballozni, előtte a Lokiban fociztam. Jól is ment, de abbahagytam, mert egyszerűen már nem volt kedvem edzésre járni, inkább már stresszként élem meg, nem élveztem. Édesapám, aki jelenleg a DEAC utánpótláscsapatainál is tevékenykedik, akkoriban kezdett el floorballedzéseket tartani a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, és hozzá jártam. Kiderült, van hozzá tehetségem, a válogatottba is bekerültem, szinte egész Európát bejártam. 

Visszatekintve, nem bánom, hogy így alakult, sokat kaptam a floorballtól, viszont felmerül bennem, vajon hányan morzsolódtak, morzsolódnak le idő közben, és hagynak fel a sportolással, mondjuk amiatt, mert nem találták meg a közös hangot a trénerükkel. Szerencsére már az edzők képzésére is nagyobb hangsúlyt fektetnek, ami az eredményekben is megmutatkozik. Azonban nem egy olyan sztorit hallani, hogy ha nem úgy sikerült egy-egy passz, a földbe döngöltek valakit. Gyerekkorban még hibázni kell, akár minél többet, és abból lehet tanulni, azért vannak az edzések. Én is mindig azt mondom a fiataloknak a csapaton belül, hogy csináljátok, próbálkozzatok, lehet hibázni, de csak úgy fejlődsz, ha kísérletezel és feszegeted a határaidat. Én attól leszek ideges, ha valaki fél a hibázástól. Azért félnek, mert abban szocializálódtak, hogy ha elrontom, mi lesz? Semmi, az lesz, hogy tanulnak belőle, és legközelebb jobbak lehetnek. De egyébként a kudarctól való félelem az élet minden területén jelen van. Én valahol út közben felismertem, hogy nem kell félni, és így egészen más élni az életet.

Elégedett vagy az eddigi pályafutásoddal?

Nagyon megnyert a játék már az elején, roppant komplex, egyszerűen beleszerettem, és nagyon sokat edzettem, hogy jó is legyek benne. Magyarországon nem olyan népszerű, mint sok más országban, de így is szép sportolói pályafutást tudhatok magam mögött. Elégedett vagyok azzal, amit elértem, sokat is dolgoztam érte. Lett volna lehetőségem külföldön is játszani, ami egy időben nagyon is vonzott, de így utólag már nem bánom, hogy nem tettem fel mindent egy lapra, hanem más irányba is mozgolódtam. Bár sose kerestem vele, de ez nem is arról szólt, szól, annyi felbecsülhetetlen élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb, ami pénzen nem megvehető. Úgy érzem, még van bennem néhány év, jó kondiban vagyok, figyelek is magamra, a csapat hasznára tudok lenni.

Miként tudod összeegyeztetni a sok teendőt?

Heti három floorballedzésünk van, de én mellette mindennap eljárok konditerembe, nekem erre szükségem van. Sok családban felmerül a kérdés, minek csinálod, ha nem is kapsz érte pénzt. Itt vannak a gyerekek, a munka, a ház körüli teendők, és a többi. Szerencsére ez nálunk nem így van, Enci is megérti, hogy egy férfi mentális egészségéhez szükség van arra, hogy valahol a gőzt megfelelőképpen ki tudja ereszteni. És nem a kocsmára gondolok, hanem mondjuk egy edzésre. Általában elég aktív életet élünk, a bölcsi, ovi után is még a játszótérre megyünk, a kislányaink is igénylik ezt. A gyerekek a legfontosabbak, próbálunk mindent úgy összeegyeztetni, hogy rájuk elég időnk jusson. A cégen belül is már sok minden optimalizálva van, hogy ne kelljen folyamatosan részt venni a mindennapi munkában. A meccseimre is ki szoktak jönni, egy pár percig élvezik, aztán persze már más érdekli őket, de nekem sokat jelent, hogy ott vannak. Bízom benne, ők is rendszeresen sportolnak majd, mert ez fontos.

A 2022/23-as kiírásban az ötödik helyet szerezte meg a DEAC a floorball OB I.-ben. Hol helyeznéd el ezt az eredményt a képzeletbeli polcodon?

A csapatunkban van egy szakadék a fiatalabb és idősebb játékosok között, hiányzik a 25 körüli korosztály, így nehezebb megtalálni a közös hangot, de dolgozunk rajta. Rendszeresen tartunk összetartásokat nálunk is, jókat eszünk, beszélgetünk, míg nem voltak gyerekek, addig erősebb bulik voltak, így már kilenc körül zárunk. Előzetesen a legjobb négybe szerettünk volna bekerülni, mert a lebonyolításnak hála hiába kerülsz be negyedikként, akkor is lehetsz bajnok. Kicsit csalódás most az ötödik hely, de tovább építkezünk azért, hogy ez egyre jobb legyen. Sokan befejezték az évek alatt a játékot, az utánpótlásból folyamatosan csatlakoznak az első csapathoz, így hosszabb távon kell gondolkodnunk. Korábban, még a DFSE színeiben bajnoki címet is ünnepelhettünk, de ahhoz, hogy a csúcsra érjünk, az is kellett, hogy az együttes tagjai barátok is legyenek, és évekig együtt játszanak. 

 Egyszer talán majd én is belevágok az edzősködésbe, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre tetszik a gondolat, hogy segítsem a fiatalokat. Nekem a szüleim is sokat tettek hozzá ahhoz, hogy most ott tartsak, ahol. Nélkülük nem ment volna. 

KSZD