Helyi sport

2023.04.21. 08:40

Kiélezett csata előtt a DEAC kézisei

A bajnokságban eddig 103 gólig jutó Pethő Ákos nehéz meccsre számít.

Pethő Ákos | Forrás: DEAC

Az NB I/B 26. fordulójában a DEAC férfi kézilabdázói az Ózddal csapnak össze a DESOK-ban, a találkozó szombaton 16 órakor kezdődik. Az együttes eddig huszonnégy pontot szerzett a mostani idényben, ezzel a tabella hetedik pozícióját foglalja el, míg a tizenkilenc egységgel rendelkező Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeiek a 12. helyen állnak. Mándi Norbert legénysége novemberben 28-28-as döntetlent játszott az ózdiak csarnokában.

– Az őszi meccset nem indítottuk jól, aztán belelendültünk, az ötvenötödik percben már öttel vezettünk, ám a végén egyenlített az ellenfelünk – mondta Pethő Ákos. – Egyébként az Ózddal vívott mérkőzéseink rendre kiélezettek, nagy küzdelemre számítok a hétvégén is. Sajnos Hornyák Zoltán és Balázs Sándor továbbra sem bevethető sérülés miatt. Zolira ebben a szezonban már nem számíthatunk, de arra van esély, hogy Sanyi az utolsó mérkőzésekre visszatér – mutatott rá a kulcsember, aki százhárom gólt szerzett a bajnokság mostani kiírásában.

A múlt héten Tatán lépett pályára a gárda, ez az összecsapás pedig Pethő Ákos karrierjében fontos mérföldkő volt, hiszen századik alkalommal szerepelt tétmeccsen a csapatban.

– Szép ez a szám, és abban bízom, hogy még legalább ennyi vár rám a DEAC-ban, bizakodva várom a folytatást. Nyilván nem lehet felhőtlen az örömöm, mivel nem tudtunk pontot szerezni – a tataiak 27-24-re nyertek. – Jól játszottunk, és többször felzárkóztunk, ám a kulcspillanatokban hibáztunk, emiatt nem jött össze a szebb eredmény – zárta mondandóját Pethő Ákos.

A DEAC–Ózd bajnoki szombat délután 16 órakor kezdődik Debreceni Egyetem DESOK-csarnokában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában