Autósport

2023.04.19. 12:02

A Toyotával kétszer is dobogóra álltak a Debreceni Egyetem pilótái

Szombaton kezdetét vette a 2023-as Országos Szlalom Bajnokság. Az MNASZ által indított versenysorozat idei első fordulóját a kiskunlacházi reptéren rendezték.

Forrás: deac.hu

A DEAC motorsportcsapata idén már három kategóriában (S1, S3 és S4) három autóval (két Mini Cooper és egy Toyota Yaris) és 10 versenyzővel nevezett. A gárda tagjai a Debreceni Egyetem – elsősorban műszaki karos – jelenlegi, vagy egykori hallgatói – jelent meg a klubhonlapon.

Az elmúlt hónapokban gőzerővel dolgozott a társaság az autókon, így a DEAC versenyzői már a két héttel ezelőtti M-Ringen rendezett tesztnapon is részt tudotak venni. Az itt szerzett tapasztalatokból kiindulva további fejlesztéseket hajtott végre a csapat az autókon, ezt követően pedig nagy reménységgel vágott neki a reptéri futamnak.

A pályabejáráson kiderült, hogy idén sem lesz könnyű dolga a pilótáknak a több mint két kilométer hosszú, bójákkal tarkított pályán.

A gyakorlást követően az első mért körök után nagyon szoros és izgalmas verseny vette kezdetét, hiszen minden autóval volt esély egy dobogós helyezést elérni. A versenyt viszont megnehezítette a kiszámíthatatlan időjárás: hol napsütésben, hol kisebb esőben kellett vezetni.

Végül S1-ben szoros küzdelemben a Toyotával sikerült felállni a dobogóra, ráadásul duplán is: Szántó Attila győzött, míg Sean Kamoga – a csapat egyik külföldi hallgatója – a 3. helyen zárt. Szintén ebben a kategóriában Szűcs Evelin az 5. helyezést érte el. S3 kategóriában a sárga Minivel Nagy Nándor, a csapat vezetője az 5., Borbély Bálint a 6., Holyevácz Márk a 10., míg Tóth Norbert a 11. helyen végzett. S4 kategóriában a kék Minivel pedig Jéger Márton a 6., Nagy Dávid a 7., Teski Ferenc pedig a 12. lett. A versenyzőknek a csapat további tagjai, Kovács Fanni és Borsos Miklós segítette a munkáját ezen a hétvégén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában