Cselgáncs

2023.03.05. 15:00

Diana hercegnőre is vigyázott a létaiak klasszis dzsúdósa – fotókkal, videóval

Haja János a Köztársasági Őrezred tagjaként számos ismert személy védelmét látta el.

Haja János

Forrás: Czinege Melinda

A kétszeres világbajnoki ezüstérmes, többszörös országos bajnok cselgáncsozó Haja Jánosnak nem csak a sport-, hanem a civil pályafutása is különleges, hiszen keveseknek adatott meg az, hogy a Köztársasági Őrezred tagja legyen. A Köztársasági Őrezred (Kormányőrség, vagy röviden Őrezred) egy állami szervezet volt, mely fő feladataként a hazai és külföldi vezetőket védte, őrizte a kormányzati szempontból kiemelt jelentőségű objektumokat, valamint biztosította a hazai és nemzetközi állami rendezvényeket.

Az 54 esztendős létavértesi dzsúdóikon 1989 márciusától 1995 márciusáig szolgált az Őrezredben, erről az időszakról portálunknak beszélt először.

– A katonaság után az Újpestben dzsúdóztam, onnan kerültem hivatásos állományba a Köztársasági Őrezredben – emlékezett vissza Haja János. – Először az objektumvédelmi főosztályon dolgoztam 24-48 órás szolgálatban, majd '91 márciusában átkerültem a személyvédelmi főosztályra, ahol lakásbiztosítást végeztünk, valamint ismert civil és politikai személyek védelméért feleltünk. Az előző helyen is szerettem dolgozni, de ez utóbbi volt a csúcs, hiszen többek között őriztük a Kádár-villát, valamint Sólyom Lászlónak, az Alkotmánybíróság akkori elnökének, későbbi köztársasági elnöknek a rezidenciáját. Helyszíni biztosítóként dolgozhattam a II. János Pál pápa 1991-es a magyarországi látogatásán, de mi biztosítottuk a helyszínt Lady Diana walesi hercegnő 1992-es útján is. Részt vettem Antall József, a szabad választások utáni első miniszterelnök 1993-as temetésének biztosításán is – elevenítette fel.

diana-hercegnore-is-vigyazott-a-letaiak-klasszis-dzsudosa-letavertes-hajdu-bihar-haj-janos-cselgancs-orezred-haon-sport-janos-pal-papa
Forrás: Czinege Melinda

Ahhoz, hogy valaki bekerüljön az őrezredbe komoly feltételeknek kellett megfelelnie. Előnyt jelentett az eredményes küzdősport páylafutás, de emellett számos – például pszichológiai, egészségügyi – vizsgálaton, teszten estek át a kiválasztottak. Mivel fegyveres szolgálatról volt szó, az alkalmassági vizsgálatokat minden évben elvégezték. Az Őrezred tagjai folyamatos elméleti, gyakorlati képzést kaptak, és napi szinten vettek részt önvédelmi oktatásokon és fizikai edzéseken.

– A pápalátogatás, és Diana hercegnő védelme a többi munka közül is kiemelkedő biztonsági szintet jelentett – hangsúlyozta. – Helyszínbiztosítóként már hajnalban a helyünkön kellett lenni, és lezárni az egész területet, ahol végighaladtak, és ahol a beszédüket tartották. Természetesen ilyenkor együtt kellett működni az érkezőhöz tartozó biztonsági személyzettel. Mindennek flottul kellett menni, nem lehetett hibázni semmiben, hiszen bármilyen incidens történik, az akár politikai kihatással is lehetett volna, másrészt nekünk sem volt mindegy a presztízs miatt. Mi a kordonon belül voltunk a legutolsó vonal, ha valaki illetéktelen ott feltűnik az már komoly bajt jelentett volna, de szerencsére ilyenre nem volt példa – idézte fel Haja János, aki a Kormányőrségnél töltött évek alatt sem hagyott fel az élsporttal, magyar bajnokságot, és a belügyi bajnokságot is nyert, mellyel megváltotta jegyét az 1991-es trentói rendőri világjátékokra, ahol 7. helyezést ért el.

diana-hercegnore-is-vigyazott-a-letaiak-klasszis-dzsudosa-letavertes-hajdu-bihar-haj-janos-cselgancs-orezred-haon-sport-janos-pal-papa
Haja János Farkas Józseffel (fehérben) is gyakorloja a cselgáncs fogásokat
Forrás: Czinege Melinda

1995-ben leszerelt, majd Sepsi László nagyvállalkozó és családja mellett dolgozott négy éven keresztül, mint személyi titkár, valamint biztonsági ember. Járták az országot, mivel egy időben Sepsi László uralta a hazai dohánypiac 40 százalékát.
– Debrecen, Eger, Pécs, Budapest, mozgalmas időszak volt nagyon, de honorálta a sok munkát, és a sportpályafutásomat is támogatta. Sepsi László 1996 és 1998 között a Magyar Judo Szövetség elnöke volt, minket Dr. Tóth László, a magyar és az európai szövetség jelenlegi elnöke mutatott be annak idején egymásnak. Bő 10 évvel ezelőtt, 63 évesen hunyt el hosszan tartó betegségben, azt szoktam mondani, ha még élne, semmi gondunk nem lenne, mert most is segítené a munkánkat. A sűrű éveket követően aztán hazatértem, és több őrző-védő cégnél is dolgoztam. Ezek is leginkább helyszínbiztosítást jelentettek, például Zámbó Krisztián, és Szőcs Renáta fellépését biztosítottam – fogalmazott.

Haja Jánost 2009-ben hazahúzta a szíve Létavértesre, ahol az edzések mellett cselgáncsoktatást tartott, majd 2012-ben Papp Zoltán jelenlegi alpolgármester támogatásával megalapították a létai judo szakosztályt. Jelenleg a helyi kormányablakban dolgozik biztonsági őrként, ami ideális számára, hiszen a munka után még tud tréningezni, és edzést tartani a fiataloknak.

– Elkezdtem a felkészülést az idényre, a tavalyi masters világbajnokságon összeszedtem egy térd- és egy vállsérülést, ami egy ideig hátráltatott az edzésekben. Május közepén lesz a masters országos bajnokság, majd a szlovéniai Európa-bajnokság. A vb-t ezúttal Abu-Dzabiban rendezik novemberben, tíz esztendővel ezelőtt is ott volt, azon részt vettem, a mostani is ott szeretnék lenni. De ez még képlékeny, leginkább pénzkérdés, a jelenlegi gazdasági helyzetben nehezebben állnak össze az anyagiak. A támogatóim, a Pannónia Kincse, Farkas József, az önkormányzat és a Boreko mindenben segít, de nekik is megvannak a határaik. Én folyamatosan készülök, és remélem mindhárom kiemelt eseményre el tudok majd jutni – mondta el a 2022-es Boreko-díjas sportember. 

MSZ

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában